átvilágítás
Horváth József szerint az álcivilek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek
Az 1995-ös nemzetbiztonsági törvény módosítására van szükség – nyilatkozta a Mediaworks Hírcentrumának Horváth József, a polgári elhárítás egykori műveleti főigazgató-helyettese, a Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat volt főigazgató-helyettese. Kiemelte azt is, hogy az országgyűlési képviselőket is át kellene világítani a mandátumuk felvétele előtt.Átvilágítja a leváltott román városvezetés tevékenységét Marosvásárhely új polgármestere
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal pénzügyi és szakmai átvilágításával kezdi mandátumát a vasárnap polgármesterré választott Soós Zoltán – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján. Mint ismert, az erdélyi településen 20 év után először választottak újra magyar polgármestert, aki elődje tevékenységének felülvizsgálatával kezdi munkáját.Szorulhat a hurok Gémesi körül – Az ügyészség előtt a Zöld Híd ügye
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Pest Megyei Főügyészségen az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke augusztus 30-án – értesült a godolloihirek.hu. Az esetleges bűncselekmények és az azokért felelős személyek kilétének megállapítást célzó beadvány a hónapok óta zajló, alapos, mindenre kiterjedő, számos szakértő bevonásával lefolytatott vizsgálatnak az eredménye.Ajánljuk még











