autótolvaj
Elfogták a gyilkossággal vádolt, szökésben lévő férfit
A rendőrség elfogta, a Budakörnyéki Járásbíróság pedig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki március 4-én elszökött a házi őrizetből. A férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolják – közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap közleményben az.Gyomaendrődön eddig nem zárták be az autókat – Öt kocsit is elkötött két fiatal szilveszter éjjel
Két éjszaka alatt öt autót vitt el engedély nélkül két fiatal Gyomaendrődön – írja a police.hu, hozzátéve: két járműben kárt okoztak, másik kettőből pedig pénzt és műszaki cikkeket zsákmányoltak. Nem volt nehéz dolguk, ugyanis mindegyik autót nyitva hagyták, még az indítókulcs is a kocsikban volt.Az év pancsere díjat valószínűleg ezek a hódmezővásárhelyi autótolvajok kapják
Ha valaki bűnözésre adja a fejét, az a legritkább eset, amikor maffiafilmbe illő, jól átgondolt és megszervezett bűntettet követ el. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy banális hibákat vétenek, amik könnyen nyomra vezetik a hatóságokat. Van azonban egy teljesen másik véglet is, amikor a könnyű lebukás vagy a jól átgondolt elkövetés helyett inkább egy vígjáték forgatókönyvéhez szolgáltatnak alapanyagot az elkövetők. Így jártak azok a hódmezővásárhelyi autótolvajok is, akik elkötöttek egy gépjárművet, visszavitték azt a tett színhelyére, majd újra megpróbálták ellopni a kocsit, de elakadtak a sárban.Fagylaltos autóval lépett meg egy férfi – Itt a videó az elkövetőről, akit még mindig keresnek a rendőrök
Még mindig nem találták meg azt a férfit, aki augusztus 29-én pattant be Terézvárosban egy járó motorral parkoló áruszállító fagyis autóba, majd hajtott el a helyszínről. A feltételezett elkövetőről felvétel készült.Két ember halálát okozta a salgótarjáni autótolvaj
Őrizetbe vették azt a tizenhét éves fiút, aki autóbalesetben két ember halálát okozta Salgótarjánban csütörtökön. A fiú jogosítvány nélkül, lopott gépkocsival közlekedett. Korábban elfogatóparancs is érvényben volt ellene, mert nem vonult be a javítóintézetbe.Megyéken átívelő autótolvaj-bandára csapott le a rendőrség
Pénteken délelőtt online sajtótájékoztatót tartott a rendőrség, ahol elmondták, hogy egy komoly, autólopásra specializálódott bandát sikerült lekapcsolniuk. Balotai Attila ezredes, a BRFK Felderítő Főosztály vezetője és Ámán András alezredes, a BRFK IX. kerületi kapitányságvezetője részletesen beszámolt arról, hogy a szervezet több megyéből tulajdonított el gépjárműveket.Fáradt volt az autótolvaj, feltörte a kocsit, majd mielőtt kereket oldott volna, elaludt benne
Rendőrt hívott egy felpéci férfi hétfőn kora délután, mert amikor kinyitotta az autóját, egy idegen embert talált benne, aki ott aludt. A 31 éves elkövető kihallgatásakor azt mondta, azért volt szüksége az autóra, mert annyit gyalogolt Gyömöréről haza Nyúlra, hogy nagyon elfáradt, ráadásul rá is esteledett. Az első útjába eső kocsit törte fel, hogy aludjon benne, csak reggel akarta beindítani, hogy hazahajtson. A jelek szerint azonban elaludt, mert az autó tulajdonosa ébresztette.Ajánljuk még