Pesti Srácok

Megyéken átívelő autótolvaj-bandára csapott le a rendőrség

Megyéken átívelő autótolvaj-bandára csapott le a rendőrség

Pénteken délelőtt online sajtótájékoztatót tartott a rendőrség, ahol elmondták, hogy egy komoly, autólopásra specializálódott bandát sikerült lekapcsolniuk. Balotai Attila ezredes, a BRFK Felderítő Főosztály vezetője és Ámán András alezredes, a BRFK IX. kerületi kapitányságvezetője részletesen beszámolt arról, hogy a szervezet több megyéből tulajdonított el gépjárműveket.

Ámán András ismertetőjét azzal kezdte, hogy május 4-én az Ecseri útról elloptak egy Ford Mondeót; ezek után kezdtek adatgyűjtésbe és értesítették a felderítő osztályt is. Balotai Attila a BRFK Felderítő Főosztály vezetője elmondta, hogy az autók eltulajdonításával foglalkozó banda április 30-ról május 1-re virradó éjszaka, Dunakeszin ellopott egy Hondát. Azt a gépjárművet ugyanazzal a trélerrel vitték el, mint rá pár napra a Mondeót. Megállapították, hogy a tréler tulajdonosa egy tatabányai férfi, akinek a lakcímén május 6-án reggel házkutatást tartottak. Egy vidéki címen ezek után megtalálták mind a Hondát, mind pedig a Ford Mondeót is. Eközben az addigra már őrizetben lévő férfi társát elkapták Tatán, majd további kutatások révén autólopáshoz és feltöréshez használt eszközöket foglaltak le a rendőrök. Bejelentették, hogy a szálak egy pesti autóbontóhoz vezettek: a gyanúsítottak több járművet is odavittek, összesen 28 járművet foglaltak le a címen.

– közölte Balotai Attila.

PestiSracok facebook image

Ámán András kifejtette, hogy összesen 2-2 trélert és autószállításhoz szükséges járművet foglaltak le, amit a lopáshoz használtak; az ellopott autók értéke 100 ezer forint és 3,5 millió forint között mozog. A nyomozás kiderítette, hogy több várost érint az autólopás-sorozat; a bűnszervezethez köthetőek győri, budaörsi, mosonmagyaróvári és székesfehérvári esetek is. A BRFK IX. kerületi kapitányságvezetője elmondta azt is, hogy az őrizetbe vett személyek büntetlen előéletűek és beismerő vallomást tettek.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.