Ávh
Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot. Egyszerre lett Péter Gábor és Göncz Árpád ügyvédje, de jó pénzért bejelentkezett vérbírónak is
Major Ákos talán öccsénél, Major Tamásnál is jellemtelenebb, aljasabb gazember volt. Utóbbi mindig kommunista maradt, részt vett a tisztogatásban, a B-listázás egyik élharcosa volt, de mégis következetesen egy úton haladt. Ákos bátyja hadbíróból népbíró lett, majd miután nyugdíjazták, és egy bírótársa öngyilkos lett, egy másik pedig álmában kapott infarktust, ő vígan továbbdolgozott. '56 után Péter Gábor és Farkas Mihály ügyvédje lett, de vérbírónak is bejelentkezett Domokosnál, feltéve, ha megkapja azt a díjazást, amit az ÁVH-sok és a forradalmárok védelmével keresett. Utóbbiak családjától a visszaemlékezések szerint mindent kisajtolt, és a diktatúra embereként természetesen nem sokat tett értük. Elvett szívgyógyszer, éheztetés, vallatás – sohasem tudjuk meg, hogyan ölték meg Somogyváry Gyulát
Nyolcvanegy társával zsúfolták be Somogyváry Gyulát a kistarcsai internálótábor 6. számú szobájába. Ügynököket küldtek rá, kihallgatásokra vitték, próbálták megtörni, hogy pontosan elmondja, mit terveztek a mérsékelt konzervatív értelmiséggel, papsággal és tisztikarral, amely mind a nácik, mind a kommunisták ellen fellépett. Somogyváry Gyula nem volt hajlandó kiegészíteni eredeti vallomását, állapota viszont egyre rosszabbodott, és 1953 telén elhunyt. Egyik fogolytársa szerint elvették a szívgyógyszereit, más szerint gyakorlatilag éhen halt. A róla szóló ügynökjelentések szerint Somogyváryék békés rendszerváltást és szabad választást szerettek volna. Ez volt a bűnük. Előbb a Gestapo hurcolta el, aztán az ÁVH – az irodalmi kánonból kitörölt Somogyváry Gyula története
Korának egyik legnépszerűbb írója volt a háborús hős Somogyváry Gyula, aki kormánypárti képviselőként is felszólalt a zsidótörvények ellen, és nem is szavazta meg azokat. A nácik koncentrációs táborba vitték, valahogyan túlélte, a Rákosi-diktatúra azzal hálálta meg, hogy előbb nyugdíjazták, majd eltiltották a nyilvános szerepléstől, nem publikálhatott. Aztán megölték: az ÁVH 1951-ben tartóztatta le, megtörni nem tudták, senkire sem vallott, Kistarcsára internálták, ahol végig megfigyelték. 1953-ban, a hivatalos iratok szerint szívrohamban hunyt el. Lányával már sohasem találkozhatott, őt az utcáról vitték a Gulágra, ahol tíz évig raboskodott. Csak ülök és mesélek – agitpropos hadnagyból propagandista, propagandistából utazó riporter
Vitray Tamás ötvenhatban politikai tiszti egyenruhájában mászkált, amikor két vasutas belekötött. Ezután elrejtette az uniformist, és csak novemberben látogatott el a HM-be, ahol az agitpropos hadnagynak állítólag megengedték, hogy ne vegyen részt a megtorlásban. Szintén hadnagy volt iskolatársa nem volt ilyen szerencsés: őt „meggyilkolták” a forradalmárok. Bár Vitray ezután disszidálni próbált, és elkapták, memoárja szerint simán elengedték. A Magyar Rádióhoz a hírszerző-főiskola egykori párttitkára vitte be, ott propaganda-anyagokat készített, másodállásban a rendőrklub (!) tagságát tanította angolra. Rövid ideig a tibeti vérengzést kínai szempontból megmagyarázó szövegeket fordított a Kínai Nagykövetségen, majd a hírszerzés fedőszervének, a Chemolimpexnek az angol levelezője volt. Ezután került a tévéhez, ahol rögtön ő készíthetett interjút az ENSZ-ben a magyar ügyet elgáncsoló Péter Jánossal. Már 1960-ban kimehetett az olimpiára, majd a BBC-hez küldték, hogy tanulmányozza a brit közszolgálati adót. Csak ülök és mesélek – Vitray Tamás pályafutásának nyomában 2. Geib Hajnalka: Néhány szó a Gulág magyarországi áldozatairól – A magyar polgári lakosság tömeges elhurcolása
Hogyan lehet megfelelni Tacitus történészekhez intézett gondolatának: sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül írni? Hogyan lehet elhagyni az érzelmeket, indulatokat akkor, ha az ember a Gulágról és az ott szenvedőkről gyűjt anyagokat? Minél mélyebbre ástam magam a borzalmakban, annál inkább tűnt egyre reménytelenebb vállalkozásnak a „kívül maradás”. Ráadásként tudjuk, a felelősök példás büntetése elmaradt, s a témát kutatva azzal is szembesülnünk kell, hogy a mai napig számtalan közéleti személyiség és történész igyekszik relativizálni a kommunizmus rémtetteit. Erőn felül igyekeztem egy „steril” dolgozatot elkészíteni, ami végül szerencsére nem sikerült, ám kiállta a tudományosság próbáját, s bízom benne, méltó azokhoz, akikről szól. A dolgozatot tematikus részekre bontva adjuk közre, így a PolgárPortál olvasói hétről hétre nyomon követhetik a Gulág magyarországi áldozatainak útját. Geib Hajnalka: Néhány szó a Gulág magyarországi áldozatairól – Letartóztatások, ítéletek és az 58. paragrafus
Hogyan lehet megfelelni Tacitus történészekhez intézett gondolatának: sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül írni? Hogyan lehet elhagyni az érzelmeket, indulatokat akkor, ha az ember a Gulágról és az ott szenvedőkről gyűjt anyagokat? Minél mélyebbre ástam magam a borzalmakban, annál inkább tűnt egyre reménytelenebb vállalkozásnak a „kívül maradás”. Ráadásként tudjuk, a felelősök példás büntetése elmaradt, s a témát kutatva azzal is szembesülnünk kell, hogy a mai napig számtalan közéleti személyiség és történész igyekszik relativizálni a kommunizmus rémtetteit. Erőn felül igyekeztem egy „steril” dolgozatot elkészíteni, ami végül szerencsére nem sikerült, ám kiállta a tudományosság próbáját, s bízom benne, méltó azokhoz, akikről szól. A dolgozatot tematikus részekre bontva adjuk közre, így a PolgárPortál olvasói hétről hétre nyomon követhetik a Gulág magyarországi áldozatainak útját.