azonosítás
Biometrikus pénztárprogramot indít a Mastercard
Arckép és ujjlenyomat leolvasására épülő biometrikus pénztárprogramot indít a Mastercard – közölte a globális pénzügyi technológiai vállalat az MTI-vel. A témával korábban a PestiSrácok is részletesen foglalkozott: május elején közzétett írásunkban azt vettük górcső alá, hogy akár egy éven belül megvalósulhat az az elképzelés, amely szerint az elsődleges azonosítónk az okostelefonunk lesz majd, amihez jelszót sem kell használnunk.Egy éven belül az okostelefon lesz az elsődleges digitális azonosítónk, jelszó sem kell majd
Alig néhány évtized alatt óriási technológiai forradalom bontakozott ki világszerte: míg az 1990-es években óriási szenzációnak számított a telekommunikációs mobilkészülék használata, mára azonban az életünk részévé vált. Olyannyira, hogy akár egy éven belül megvalósulhat az az elképzelés, amely szerint az elsődleges digitális azonosítónk az okostelefonunk lesz, ráadásul a jelszavak használatának is örökre búcsút mondhatunk. A Verge híre szerint a három legmeghatározóbb technológiai vállalat, az Apple, a Google és a Microsoft is bejelentette, hogy minden általuk kiszolgált mobilon, számítógépen és böngészőben elérhetővé teszik a Fast IDentity Online (FIDO) által javasolt, teljesen jelszómentes technológiát.Ha nem intézi ezt el a bankjában, zárolják a számláját
Június végéig minden banki ügyfélnek fel kell keresnie a pénzintézetét egy átvilágításnak is nevezett azonosítás miatt, amelyben nyilatkozik adatai valóságtartalmáról, valamint arról, hogy közszereplőnek minősül-e - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap, amely bankokat is megkérdezett a témáról.Ajánljuk még