bácsi péter
Bácsi Péter kétszeres világbajnok birkózó a Mi kérdezünkben: amikor a magyar ember meghallja a Himnuszt, kell, hogy egy kicsit megkönnyezze
Bácsi Péter kétszeres világbajnok birkózónk rengeteg örömöt okozott már nekünk. A Magyar Birkózó Szakszövetség szakmai igazgatójaként az a feladata, hogy a jelen és a jövő nemzedéke is méltó módon képviselje a sportágat. A Ferencváros egykori sportolója mesélt az aktív sport utáni életről és szóba került Losonczi Dávid története is, aki tegnap kapta vissza a sorstól, no meg a Nemzetközi Birkózó Szövetségtől az elvesztett világbajnoki döntőt, és az ezzel járó aranyérmet. Ismail Musukaev is szóba került, valamint azt is megtudhatjuk, mit vár Bácsi Péter a honosított orosz versenyzőtől, aki nagyon szereti Magyarországot. Kiderült: már kőkeményen dolgoznak azon, hogyan tudja a magyar szabadfogású birkózás kamatoztatni a sportág virtuózának számító sportoló eredményeit. Tartsatok velünk! Köszönjük, bajnok! – Visszavonult Bácsi Péter, a tavalyi budapesti világbajnokság aranyérmese
Hazájában, Budapesten nyert világbajnokságot tavaly, és ezzel megkoronázta a pályafutását. Szerdán bejelentette visszavonulását Bácsi Péter, a Ferencváros és a magyar birkózás klasszisa. A harminchat éves sportoló kétszer nyert vb-t és Eb-t, de az olimpián a hatalmas eredmény sajnos nem sikerült. Bár 2008-ban, 2012-ben és négy évvel később is esélyes volt, Pekingben és Rióban ötödik lett, Londonban pedig az első meccsén térdsérülést szenvedett. Hatalmas bajnok így is, de éppen ezért volt nehéz meghoznia a döntést. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?