bagó istván
Egyik iskolában sem marad következmények nélkül a tanórai politizálás
Válaszoltak a PestiSrácok.hu megkeresésére azok a középiskolák, amelyeknek egy-egy tanáráról írtuk meg a napokban, hogy tanári minőségükben politizáltak, uszították a diákokat a kormány ellen. A győri Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola figyelmeztetésben részesítette Bagó István informatikatanárt, aki egyébként az Együtt-PM önkormányzati képviselőjelöltje is volt, amiért, ahogy írják, helyettesítő pozícióban, az intézmény vezetése és a szülők tudta nélkül vitt ki tanórán tüntetni egy osztálynyi tizenéves diákot még két éve, a kockásinges tüntetések idején. A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum, amelynek egyik tagintézményének magyartanára nyelvtanórán a 24.hu miniszterelnököt gyalázó cikkét adta fel órán, hogy elemezzék a diákok, azonnali belső vizsgálatot rendelet el az ügyben. Vizsgálatot indított a győri iskola a diákokkal politizáló, Orbán ellen uszító tanár ellen
A minap írtuk meg a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola informatikatanáráról, hogy az Együtt-PM korábbi képviselőjelöltjeként aktív politikai életet folytat, ráadásul az iskolában, tanári minőségében is. A kormány ellen uszító Facebook-oldalára is felhívták olvasóink a figyelmet, majd kiderült, a tanár úr nem éri be azzal, hogy csak a közösségi médiában politizáljon és lázítson. 2016 márciusában az egyik iskola a győri kereskedelmi volt, ahol a tanárok a kockás inges cirkuszába a diákokat is bevonták. Bagó István tanár úr akkor egy egész osztállyal, 15-16 éves, azaz fiatalkorú tanulókkal együtt demonstrált az iskola épülete előtt, vélhetően tanóra alatt, és ezt a megyei napilap is megörökítette. Az iskola vezetése most reagált megkeresésünkre. Azt írták, hogy belső vizsgálatot indítottak az ügyben. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Csepreghy Nándor államtitkár: Tisztelet a nyolcszázezer elhurcolt honfitársunknak! – Harmincöt éves a SZORAKÉSZ (PS-exkluzív!)
Fennállása harmincötödik évfordulóját ünnepelte a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) a hétvégén, Siófokon. Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.