balázs istván
Hamis levelek, feljelentés és ellenzéki médiahadjárat – Így próbálják ellehetetleníteni Oberfrank Pált
A PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok szerint egy szűk kör állhat Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója ellen folytatott puccskísérlet mögött. Az elmúlt egy hétben szinte az egész balliberális sajtót bejárta két negatív hír a teátrummal kapcsolatban. Az egyik szerint egy színésznő személyi szabadság korlátozása miatt feljelentette a direktort. Majd egy nyílt levél terjedt az ellenzéki sajtóban, amely szerint az egész társulat az igazgató leváltását kéri, de egy nap sem kellett, hogy kiderüljön, az iromány hamisítvány, és a társulat szinte egy emberként állt ki Oberfrank mellett. Cikkünkben bemutatjuk, hogy a sajtóhírek megjelenése és azok időzítése sem véletlen, hanem egy tudatosan felépített, ellenzéki politika által megtámogatott puccskísérlet része, amely a minden fronton megbukott Kész Zoltán blogja közreműködésével kezdődött. Veszprém miért fontos annyira az ellenzéknek, hogy hamis leveleken és rágalmakon rágódjon már egy hete? A válasz egyszerű. Veszprém lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, ahol hamarosan a Modern Városok Programban tízmilliárdot meghaladó kulturális fejlesztés indul, központjában a Petőfi Színházzal. Mindkét projekt alapembere Oberfrank Pál, aki köztudottan Orbán Viktor és kormánya bizalmi embere. Veszprémet ütni pedig egyébként is dívik az ellenzéki oldalon, pláne azóta, hogy megsemmisítették magukat a városban. Ajánljuk még
Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után
A németek azt hiszik, hogy megmondhatják az USA-nak, mit tehet és mit nem