balla györgy
Pozitív tapasztalatokról számoltak be a kormánypárti politikusok az oltás kapcsán
Mindenkit a védőoltásra való regisztrációra buzdítanak a Magyar Nemzetnek nyilatkozó kormánypárti politikusok, akik pozitív tapasztalatokról számoltak be az oltás kapcsán. Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója hangsúlyozta, hogy sokkal könnyebb lelkileg, amióta tudja, hogy védi őt a vakcina. A KDNP-s Szászfalvi László, aki a kínai oltóanyagot kapta meg, azt emelte ki, hogy nemcsak önmagunkért, hanem egymásért is felelősek vagyunk, és csak akkor kerülhet újra az életünk a régi kerékvágásba, ha minél többen beoltatják magukat.Miniszteri biztos lett Balla György, aki a vidéki településekkel fog egyeztetni
A 25 ezernél több lakosú vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá nevezték ki szerdától Balla György (Fidesz) országgyűlési képviselőt, Szolnok korábbi alpolgármesterét. A fővárossal és a budapesti kerületek vezetőivel Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára fog egyeztetni – közölte a Miniszterelnökség szerdán.Az MSZP hiteltelen a nemzeti ügyekben
A nemzeti összetartozás ügyében nem tekintünk hitelesnek senkit, aki Gyurcsány Ferenccel összeáll - reagált a nagyobbik kormánypárt Molnár Zsolt mai nyilatkozatára. Az MSZP-s politkus délelőtti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Fidesz semmit sem tanult és semmit sem felejtett, a nemzet megosztására törekszik pártpolitiki céljai eléréséhez.Így osztotta egymást a két oldal a járványügyi törvény miatt (PS-videó)
Hétfőn napirendre tűzheti, és elfogadhatja az Országgyűlés a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. Ennek alkotmányos előfeltétele az volt, hogy a törvényalkotási bizottság megszavazza a javaslat összegző jelentését. A jelentést a kormánypárti többség megszavazta, ám az ezt megelőző vita újra előhozta ugyanazokat az ellenzéki kifogásokat, amelyeket napok óta hangoztatnak, a rájuk kapott válaszoktól függetlenül. Így aztán a kormánypárti képviselők ismét elhalmozhatták válaszokkal az ellenzéket.Ajánljuk még