Pesti Srácok

Miniszteri biztos lett Balla György, aki a vidéki településekkel fog egyeztetni

null

A 25 ezernél több lakosú vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá nevezték ki szerdától Balla György (Fidesz) országgyűlési képviselőt, Szolnok korábbi alpolgármesterét. A fővárossal és a budapesti kerületek vezetőivel Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára fog egyeztetni – közölte a Miniszterelnökség szerdán.

A közleményben azt írták: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter három hónapra nevezte ki Balla Györgyöt, március 3-ától.

– írták. Hozzátették:

PestiSracok facebook image

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a következő hetekre tervezett tárgyalásokon a Miniszterelnökség mellett a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselői vesznek részt. Az egyeztetések célja, hogy az önkormányzatok igényeit figyelembe véve olyan megoldást találjanak, amely a települések hatékony működését biztosítja, valamint beruházások és fejlesztések révén javítja az infrastruktúra és közszolgáltatások minőségét, ugyanakkor munkahelyeket teremt és növeli a gazdaság teljesítményét is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.