balliberális hozzáértés
Politikai Hobbista – Nem a magyar liszt olcsóbb Hollandiában, hanem az újságírók buták
Végigfutott a haladó sajtón a hír, hogy a holland boltokban feleannyiba kerül a magyar liszt, mint itthon. Mindez úgy jött össze, hogy nem fogták fel a szöveget, amit olvasnak, ugyanis az ominózus fotón, amit bizonyítékként kézről kézre adtak, az szerepel, hogy egy kilogramm liszt 1,99 euró, és csak legfeljebb négy csomaggal vásárolhatnak az emberek, mert a termék ott jelenleg hiánycikk. A teljes független-objektív sajtónak (FOS) ebből annyi jött le, hogy négy kilogramm liszt kerül 1,99 euróba. A Politikai Hobbista hétfői teljes adását ITT tekintheti meg. A Fővárosi Vízművek december elején balliberálisokra cserélt igazgatótanácsát "dicséri" a Budakeszi úti csőtörés káosza
Napok óta áll a bál Budakeszin, hiszen egy csőtörés miatt katasztrofálissá vált a közlekedés a Budakeszi úton; hihetetlen dugók miatt bosszankodnak a helyiek. Szerdán már foglalkoztunk az esettel, azonban érdemes egy kicsit az események mögé nézni. A javítási munkálatok napokig tartanak, miközben közeledik a karácsony, az emberek pedig joggal dühösek és türelmetlenek. Sokan a helyi közösségi oldalakon írták ki magukból dühüket: többen az önkormányzatot támadták, tehetetlennek nevezve őket. Az igazság azonban egészen más, ahogy ez kiderült minap: a labda a Fővárosi Vízművek oldalán pattog, amely azt állította az önkormányzatnak, hogy sürgős besorolású munkát végeznek, azonban az egyik alvállalkozójuk elszólta magát, hogy itt bizony a "normális" fokozatú, szép komótos és legolcsóbb megoldást választották. Hogy jön ide a politika és a Karácsony Gergelyék által vezetett balliberális ámokfutás? Megmutatjuk. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után