baloldali kormányzás
Fidesz: a baloldal hatalomra kerülésével jönne a háború és a megélhetési válság
A baloldal hatalomra kerülésével jönne a háború és a megélhetési válság – emelte ki a Fidesz az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A nagyobbik kormánypárt Szabó Tímea (Párbeszéd), Kanász-Nagy Máté (LMP), Varju László (DK), és Z. Kárpát Dániel (Jobbik) sajtótájékoztatójára reagált.Varga Mihály: A baloldal negyvenszer emelt adót, a kormány nyolcvanszor csökkentett 2010 óta
Szuperbruttó, ingatlanadó, egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási járulékok növelése, áfaemelés – csak néhány példa a baloldali kormány több mint negyven adóemelése közül – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter. Ezzel szemben 2010 óta Európa egyik legnagyobb adócsökkentését hajtotta végre Magyarország.Semjén Zsolt: a magyar kormány békepárti
A magyar kormány békepárti, ez következik a kereszténységből és a nemzeti érdekből – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az ukrajnai háborúval összefüggésben Nagyatádon, kedden. A politikus úgy vélte, normális körülmények között a választások előtt a kormány képviselői az elért eredményekről beszélnek, az ellenzék a jövő víziója tekintetében elmondja, milyen programja van, mit szeretne elérni, de Magyarországon ez másként van.A Fidesz szerint a baloldal ugyanazt a rossz gazdaságpolitikát követné, amelyet 2010-ben abbahagyott
A Fidesz szerint a baloldal hatalomra kerülve ugyanazt a rossz, liberális gazdaságpolitikát követné, amelyet 2010-ben abbahagyott. Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteki, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában kiemelte: a baloldal gazdasági programját a Gyurcsány–Bajnai-kormány szakemberei írják, és miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter ugyanazokról a gazdaságpolitikai intézkedésekről beszél. Sőt, Márki-Zay Péter ezt még meg is toldja azzal, hogy szerinte nincs szükség minimálbérre, rezsicsökkentésre és magánosítani kellene az egészségügyet.Deutsch Tamás: a Fidesz 12 évi kemény munkával kijavította a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit
Deutsch Tamás interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben elmondta, mire számítanak még az áprilisi választások előtt és azok során. Emellett szóba jött, hogy Brüsszel Magyarországot támadja, az európai baloldal pedig eközben támogatja a hazai ellenzéket.Varga Mihály: a baloldal visszaállítaná a gazdaságot a 2010 előtti pályára
Varjuék visszahoznák a „gazdasági stabilitást”, legalábbis tegnapi televíziós interjújában úgy fogalmazott a DK alelnöke: ha áprilisban a baloldal nyer, visszaállítják a gazdaságot a 2010 előtti pályára – hívta fel rá a figyelmet a pénzügyminiszter közösségi oldalán. Varga Mihály felidézte, hogy 2010 előtt megszorításokat, adóemelést, munkanélküliséget, magas rezsiárakat és gazdasági visszaesést okozott a baloldali kormányzat.Németh Szilárd: a baloldal ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat (Videó)
Magyarországon csak addig marad a rezsicsökkentés, ameddig Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP kormányoz, a baloldal ugyanis ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára kedden feltöltött videoüzenetében.Deutsch Tamás: A Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldal ma is mindent elvenne, amiért együtt megdolgoztunk
Nincs két baloldal: ma is ugyanazok akarják megszerezni a hatalmat, akik tönkretették és eladósították az országot, átverték a magyarokat – hangsúlyozza Deutsch Tamás közösségi oldalán. A politikus szerint a Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldal ma is mindent elvenne, amiért együtt megdolgoztunk.A Fidesz szerint a baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel
A baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel, minden eddigi gazdasági eredmény veszélybe kerülhet – mondta hétfői videonyilatkozatában a Fidesz szóvivője. A baloldal nemcsak a levegőbe beszél, hiszen kormányzásuk alatt is egyik adóemelés követte a másikat – jelentette ki Zsigó Róbert.Ajánljuk még