baloldali rombolás
Gyagyás Tódik és hatalomról álmodozó Gyurcsány-klán – ilyen volt 2021 a Karantén szerint
2021-ben is rengeteg munkát adott a Karanténnak az ellenzék, amely hétről-hétre bizonyította, hogy nem tud alternatívát nyújtani a jelenlegi kormányzattal szemben, csupán hergelnek, irigységet táplálnak az emberekben, és vízió nélkül szórják a gyűlöletet a magyar emberek közé. A Karantén nem is tudott mindig minden aljas mozzanatot elétek tárni, de igyekeztünk megmutatni a szavakban minden szépet megígérő ellenzék fonák oldalát, az üres és sötét belsőt, a lélektelen hatalomvágyat és a rettentő ostobaságot. Akik követték péntekenként a vlogot, tudják, hogy Márki-Zay, Gyurcsány, Dobrev, a nulla felé konvergáló MSZP és a hazáját külföldön árusító Momentum voltak a főszereplők, egy-egy vicces és néha kissé erős betét kíséretében visszatérő vendégként riogattak titeket. Ebből az éves termésből állítottunk össze nektek egy rövid csokrot, melyben találkozhattok Dobrev Klárával, Gyagyás Tódival és a fenséges Henceggel, azaz Kész Zoltánnal és Márki-Zay Péterrel, de felvidítja a Szilvesztert a nagy tudású városromboló, Karácsony Gergely és a korrupció ellen nagy hangon harcoló, korrupciós botrányba keveredett Cseh Katalin is. Végül szót ejtünk a magyar futballválogatott Európa-bajnoki helytállásáról is, valamint arról, hogy a szivárványos propaganda már a fociba is beette magát. Vigyázzatok magatokra, találkozzunk jövőre is, nagyon boldog újévet kívánunk mindenkinek! Ajánljuk még
Elkapták a fiatal hackereket - bombariadóval riogattak, de zsaroltak is
Összehangolt, nemzetközi akcióban csapott le négy fiatal hackerre a magyar és a román rendőrség. Bombariadóval riogattak, zsaroltak is, de elkapták őket. Alakul a csapat: Magyar Péter leigazolta Gyurcsány és Bajnai régi haverját
Magyar Péter több száz milliós vagyonnal szólít fel másokat a puritán életmódra
A tiszás pártelnök munkahelye pedig annyira csodás, hogy a politikus még akkor is megkapja a neki járó milliókat, ha oda be sem teszi lábát és helyette itthon szédíti a népet. Bütyök rendre a saját bíróihoz viszi az ügyeit
Nem csalódtunk, tudtuk, hogy a bírák nagyrésze az aktuális kamumessiás, jelen esetben Bütyök zsoldjában van. Ezért nem meglepő, hogy Magyar Péter azokhoz viszi a peres ügyeit, akik letöltötték a tiszás applikációt.