bankházak
A történelem titkos alakítói – Honi felderítés (Videó)
Ahogy a középkori történéseket nem lehet megérteni valódi mélységükben a katolicizmus ismerete nélkül, ugyanúgy nem lehet megérteni a kapitalizmust a tőkét forgató bankszektor ismerete nélkül. A nagy bankházak működési logikájának, céljainak és történelembefolyásoló erejének átlátása kulcsfontosságú az események teljes feltárásához. A bankházak már az érett középkorban is bele-beleszóltak a dolgok menetébe, képesek voltak uralkodókat is a markukban tartani az eladósodottságukon keresztül, ám akkor a hadseregeknek még az uralkodók parancsoltak. Az új idők forradalmakkal előállított polgári államaiban azonban a hitelező magánbankok már magukhoz ragadták a letörhetetlen hatalmat. Ez a magyarázat arra, hogy miért kellett a szabadságharcát vívó, a 12 pontban nemzeti bankot is követelő, 1848/49-es Magyarországnak mindenképpen elbuknia, és hogy az 1867-ben létrehozott duális Monarchiában miért csak 1878-tól lehettek részesei a magyarok a központi banknak. Ahogy arra is megvan a magyarázat, hogy az 1918-ban megszűnt Monarchia koronáját miért csak 1927-ben cserélhettük le a pengőre. Boros Imre közgazdásszal az államok és politikusok színfalai mögé rejtett, mély történelembe ástuk bele magunkat. Ajánljuk még
Elkapták a fiatal hackereket - bombariadóval riogattak, de zsaroltak is
Összehangolt, nemzetközi akcióban csapott le négy fiatal hackerre a magyar és a román rendőrség. Bombariadóval riogattak, zsaroltak is, de elkapták őket. Alakul a csapat: Magyar Péter leigazolta Gyurcsány és Bajnai régi haverját
Magyar Péter több száz milliós vagyonnal szólít fel másokat a puritán életmódra
A tiszás pártelnök munkahelye pedig annyira csodás, hogy a politikus még akkor is megkapja a neki járó milliókat, ha oda be sem teszi lábát és helyette itthon szédíti a népet. Bütyök rendre a saját bíróihoz viszi az ügyeit
Nem csalódtunk, tudtuk, hogy a bírák nagyrésze az aktuális kamumessiás, jelen esetben Bütyök zsoldjában van. Ezért nem meglepő, hogy Magyar Péter azokhoz viszi a peres ügyeit, akik letöltötték a tiszás applikációt.