barátság-kőolajvezeték
Szijjártó Péter: ukrán dróntámadás miatt fel kellett függeszteni a kőolajszállítást a Barátság-vezetéken (videó!)
Ukrán dróntámadás miatt fel kellett függeszteni a Magyarországra irányuló kőolajszállítást a Barátság vezetéken, a javítási munkálatok azonban már zajlanak, így még a nap folyamán újraindulhat a tranzit – jelentette be közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Stuttgart felé tartva.Ukrajna megint támadta a Barátság-kőolajvezetéket!
Orosz források szerint szerda éjszaka ukrán csapás érte a Barátság-kőolajvezetéket: a támadás idején légiriadó volt érvényben, és a csapásról több helyszíni felvételt is megosztottak – írja az Index. Hivatalos közlemény egyelőre nem született ebben az ügyben, az ukrán fél nem vállalta magára a támadást, egy műholdas felvétel szerint azonban tüzek keletkeztek a Brjanszki területen a vezeték közelében.Kezd beköszönteni a tél, a cseheknél pedig elzárták ma reggelre a Barátság kőolajvezetéket
Leállt a kőolajszállítás az orosz Barátság vezetéken keresztül Csehországban - közölte Pavel Kaidl, az Orlen Unipetrol társaság szóvivője a CTK hírügynökséggel szerdán délelőtt. Azzal nyugtatják az embereket, hogy nem kell kétségbe esni, nyugatról jön kőolaj és van tartalék is. A helyzet azért mégis csak aggasztó.A szlovák ellenzék sem különb a magyarnál, szerintük kamu a Barátság kőolajvezeték elleni terrorcselekmény előkészülete, pedig valami történt (videó)
A szlovák ellenzék magyaros ellenzéki kommunikációja szerint kamu a Barátság kőolajvezeték elleni terrorcselekmény előkészülete, pedig a magyar illetékesek - bár szűkszavú - mondandója lényegében erősíti, hiszen nem cáfolja a szlovák belügyminiszter bejelentéseit. A PestiSrácok.hu értesülése szerint a magyar hatóságok - és titkosszolgálatok - munkatársai folyamatos kapcsolatban vannak az illetékes szlovák társszerveik munkatársaival. Minden szükséges lépést azonnal megtesznek. Magyarországon nyílt nyomozás (egyelőre?) nincs.Ukránok és ukrajnai magyarok keresik a Barátság kőolajvezeték gyenge pontjait? (videó)
Főhet a fejük a szlovák és az ebben a kérdésben biztosan együttműködő magyar titkosszolgálatok munkatársainak a Barátság kőolajvezeték miatt. Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter a szlovák közszolgálati rádió szombati műsorában beszélt a Barátság kőolajvezeték körüli szaglászáson kapott figurákról, akik mégis szabadlábon védekezhetnek, kettőt közülük, egy ukránt és egy magyar nemzetiségű ukrán állampolgárt ráadásul hivatalos gyanúsítás nélkül engedtek el. Fel akarnák robbantani valakik a kőolajvezetéket?Csak hibázott Podoljak memóriája: Ukrajna 2029-ig folytatja a kőolajszállítást a Barátság vezetéken
Ukrajna a szerződések lejártáig maradéktalanul teljesíti az orosz kőolaj Európába történő tranzitjára vonatkozó kötelezettségeit - helyesbítette Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda tanácsadója pénteken korábbi kijelentését.Az ukránok eldöntötték: január 1-én teljesen leáll a Barátság kőolajvezeték
2025. január elsejétől leáll a Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát orosz kőolajjal ellátó Barátság kőolajvezeték működése – mondta egy interjúban Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója. Ezek után hazánk a Horvátország felől érkező Adria csővezetéken tud majd kőolajat importálni.Újabb árulás Brüsszeltől: az Európai Bizottság elutasította Magyarország és Szlovákia kérését, hogy tárgyaljon Ukrajnával az olajszankciókról
Az Európai Bizottság elutasította Magyarország és Szlovákia azon kérését, hogy közvetítsen Budapest és Pozsony, valamint Ukrajna között a Lukoil orosz olajtársasággal szemben bevezetett kijevi szankciók ügyében – közölte az uniós bizottság illetékes szóvivője pénteken.Zelenszkij egy normális világban az olajjal együtt magát is elzárta volna az EU-tól – Hardcore Hobbista
Tóth Máté energiajogásszal a kanapénkon próbáltuk megfejteni Ukrajna legújabb szemét húzását hazánkkal és Szlovákiával szemben. És mellette azt is megjósoltuk, ami azóta bizonyságot is nyert: az EU természetesen az írott jogot, a szerződéseket és a szabályokat semmibe véve Ukrajna pártjára áll a vitában. Ezen felbuzdulva hanyatláselméleti megfejtéseket is tettünk: a szerződésekhez való általános hozzáállás egyre hitványabb a nyugati világban, de a normalitás-megmaradás törvénye miatt a kelet előz. És ezen a nemzetközi muciológusokból álló hálózat bevetése sem javít, sőt, inkább ront.Ajánljuk még