bárd károly
Igazságtétel? Nemcsak a tiltakozó SZDSZ-esek szülei, de az MDF-kormány illetékes politikusának az apja is vezető ÁVH-s volt
Öveket bekapcsolni, hosszú-hosszú cikk következik. Megpróbáljuk bemutatni, miért volt esélytelen az igazságtétel azokkal az emberekkel, akik hatalmon voltak. Nemcsak a vezető SZDSZ-esek szülei voltak vastagon érintettek (ÁVH, ex-belügyminiszter, megtorló-jogász, stb.), de még az MDF illetékes helyettes államtitkára is. Utóbbit Bárd Károlynak hívták, ő nyilatkozott az igazságtételről a kormány nevében. Apja is Bárd Károly volt – és az ÁVH főtisztje. És akkor beszéljünk az Alkotmánybíróságról is, illetve annak vezetőjéről, a konzervatívnak ismert Sólyom Lászlóról. Ő Pécsről indult, ott született, apósa az MSZMP Központi Bizottságának a tagja, Baranya megye korábbi párttitkára volt. Ilyen háttérrel, ezekkel az emberektől hogyan várhattunk egy valóban antikommunista, rendszerváltó lépést? Még csak nem is haragudhatunk rájuk: ki akarta volna bíróságra cipelni a papát, a mamát vagy az apóst? Vezércikk. Ajánljuk még
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban