bécsi terrortámadás
Hazánktól hetven kilométerre ostromolja az európai életformát a terror - Országgyűlési összefoglaló
Hazánktól hetven kilométerre tombol a terror, Európa, az európai életforma támadás alatt áll – többek között erről is szó esett kedden, az országgyűlés aktuális ülésén. A képviselők megemlékeztek a 1956-os forradalom vérbefojtásáról, valamint a szocialista kormányzások idején elkövetett bestiális romagyilkosságok áldozatairól is.Továbbra sem tudni, hány terrorista csapott le hétfő este, Bécs bezárkózott
A rendőrség hatalmas erőkkel nyomoz, elemzi a felvételeket, de még mindig nincs egyértelmű válaszuk arra vonatkozólag, hogy van-e másik elkövető odakint, az eddigi jelentések azonban arra utalnak, hogy volt még legalább egy támadó. A rendőrség ezért arra kéri az osztrák fővárosban élőket, hogy lehetőség szerint ne hagyják el otthonaikat, a bécsi üzletek kilencven százaléka ma ki sem nyitott – írta meg a liner.hu.A bécsi terrortámadás miatt összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését
A osztrák fővárosban elkövetett terrortámadások miatt Stummer János, a Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos elnöke összehívta a testületet. Az ülésre több, nemzetbiztonsági ügyekben kompetens szervezet is meghívót kapott. A megbeszélés célja, a terrorcselekmények esetleges magyar vonatkozásának felderítése, illetve, hogy az események befolyásolták-e hazánk terrorfenyegetettségi szintjét.Bécsi merénylet - Uniós vezetők szolidaritásukat fejezték ki és Európa egységét hangsúlyozták
Uniós vezetők Twitter-üzeneteikben szolidaritásukat fejezték ki Ausztria iránt, és az EU egységét hangsúlyozták a hétfő esti bécsi terrortámadás után. A jelenlegi információk szerint a több helyen egyszerre indított támadásnak eddig négy halálos áldozata és több mint egy tucat sebesültje van. A Nyugat-Európában végrehajtott iszlamista terrortámadások közül eddig ez esett a legközelebb Magyarországhoz.Horváth József: Figyelni kell, hogy ne történjen második hullámos támadás
Figyelniük kell az osztrák hatóságoknak, hogy ne történjen második hullámos támadás, ilyenkor gyakran a katonák és a rendvédelmi szervek kerülnek a terroristák célkeresztjébe – közölte Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az előző napi bécsi merénylettel kapcsolatban. A szakember kiemelte, jobbára a szerencsének illetve terroristák katonai képzetlenségének köszönhető, hogy a támadások nem követeltek több áldozatot.Hidvéghi Balázs: A multikulturalizmus megbukott, a kontinensnek ideje felébredni
Az európai kultúra ostrom alatt áll, a multikulturalizmus megbukott, a kontinensnek ideje felébredni – közölte a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az előző napi bécsi merénylettel kapcsolatban. Hidvéghi Balázs posztjában kiemelte, hogy az együttérzés mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a nyugat európai országokban zajló folyamatokat, melyeknek köszönhetően a keresztény kultúrkör helyébe szépen lassan az iszlám kerül, a következmények pedig már láthatóak.A Magyar Iszlám Közösség közleményben fejezte ki együttérzését a gyászolók felé
A Magyar Iszlám Közösség közleményben fejezte ki együttérzését és mély fájdalmát a bécsi terrortámadásokkal miatt. A közösség elnöke Bolek Zoltán hangsúlyozza, hogy egyháza és személyesen ő is ezer szállal kötődik Ausztriához, ahonnan nagyon sok segítséget kapnak. Mint fogalmazott, az Ausztriát ért támadás egyben egy ellenük elkövetett támadás is.Dömötör: a terror hetven kilométerre közelítette meg Magyarország határait
Bécs városát az esti órákban terrortámadás rázta meg, a terror tehát hetven kilométerre közelítette meg Magyarország határait – fogalmazott Dömötör Csaba parlamenti államtitkár kedden. Mint országgyűlési felszólalásában a bécsi terrorcselekmények kapcsán hozzátette, több helyi tudósítás fogalmazott úgy, olyan dolog történt, amiről ők nem gondolták volna, hogy valaha bekövetkezik. A Párbeszéd politikusainak üzenve felidézte, Szabó Tímea az über ostobaság mocsarában fetrengőknek nevezte a bevándorlás ellenzőit, Tordai Bence pedig jelentéktelen témának titulálta az illegális migrációt.Orbán Viktor: teljes mellszélességgel állunk Ausztria polgárai mellett
Orbán Viktor közösségi oldalán megosztott videóüzenetben reagált az ausztriai terrortámadásra, melynek a legfrissebb hírek szerint már négy ártatlan halálos áldozata és több mint egy tucat sebesültje van. A magyar miniszterelnök arról beszél, hogy megrendülve és feldúlva értesült az osztrák fővárost ért összehangolt támadásról, és biztosította az osztrák kancellárt arról, hogy Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy sikerüljön elrettenteni a jövőbeni elkövetőket a hasonló cselekedetek elkövetésétől.Ajánljuk még
















