bértárgyalások
Már a héten elkezdődnek a minimálbér-tárgyalások
A vártnál korábban, már kedden elkezdődnek a minimálbér-tárgyalások. Az egyeztetések előhozatalának célja, hogy megalapozza az év vége felé esedékes bértárgyalásokat. A felek egy több évre szóló megállapodásról dönthetnek, amely a 2016-ban megkötött, idén lejáró egyezséget váltaná. A Liga és a Munkástanácsok javaslatot tett egy olyan eljárásrendre, amely a főbb gazdasági folyamatok figyelembevételével garantálná a legkisebb bér értékállóságát, és kiindulópont lehetne a minimálbérről szóló egyeztetéseken.Működésképtelenné válhat a BKV, ha nem emeli a munkabéreket
A Karácsony Gergely vezette főváros nem támogatja a BKV dolgozóinak béremelését, és a cég igazgatósága már el is fogadta az emelést nem tartalmazó üzleti tervet. Ezzel azonban veszélybe kerülhet a legtöbb munkavállalót foglalkoztató fővárosi vállalat biztonságos működése. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes ma délután tárgyal a bérszövetségbe tömörülő fővárosi cégek vezetőivel.Az elmúlt évekkel ellentétben idén nem számíthatnak béremelésre a BKV dolgozói
A BKV vezérigazgatója, Bolla Tibor szerint sem a cégnek, sem a BKK-nak, sem pedig a fővárosnak nincs forrása. A mandiner.hu cikkében azt írja: csütörtökön, Skype-on került sor az első bértárgyalásra a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között, amelyen kiderült, hogy Bolla Tibor vezérigazgató semmiféle fizetésemelésre nem lát lehetőséget 2021-ben a tömegközlekedésben dolgozók részére. A vezérigazgató rövid távon nem lát esélyt az előrelépésre, ezért nem is akarta húzni az időt azzal, hogy nem mond konkrét mértéket a jövedelmi szint alakulása kapcsán.Így tartott sajtótájékoztatót a semmiről a Párbeszéd a Hankook dunaújvárosi gyáránál (PS-videó!)
A dunaújvárosi Párbeszédnek is beakadt a lemez a túlóránál: már akkor is azt kiabálnak, amikor nem is arról van szó. Szabó Zsolt, a párt helyi képviselője szerint ráadásul mindenről Orbán Viktor tehet, még azokról is, amikhez semmi köze... Szabó Zsolt, a Párbeszéd dunaújvárosi önkormányzati képviselője sajtótájékoztatót tartott a dunaújvárosi Hankook-gyár parkolója mellett. A képviselő szerint személyesen Orbán Viktor tehet róla, hogy a Hankook eddig nem egyezett meg a dolgozókkal. Szabó Zsolt mintha úgy látná, hogy a dél-koreai óriáscég a túlóratörvény módosításától kapott vérszemet, pedig amúgy bizonyosan teljesítette volna a munkavállalók összes követelését.Ajánljuk még












