bezzegrománia
Nem tudják elég jól Romániában a román himnuszt, szórólapon osztogatják majd annak szövegét minden rendezvényen
Romániában minden olyan rendezvényen, ahol eléneklik a himnuszt, az ünnepségek szervezőinek kell majd gondoskodniuk arról, hogy a résztvevők helyesen énekeljék annak szövegét. Az erről szóló törvénymódosítást szerdán fogadta el a bukaresti képviselőház.Lebohócozta román kihívóját az UEFA vezére
Micsoda véletlen, hogy a britek egy korrupciós ügyekkel gazdagon körülvett román focielnököt neveznének ki az UEFA élére. A szervezet jelenlegi vezetője azonban a jelek szerint nem ijedt meg a kihívójától, és nemes egyszerűséggel lebohócozta kihívóját.Román úton a balos önkormányzatok – Ők sem értenek az angolvécékhez
Megtaláltuk az összefüggéseket a baloldal bezzegromániázása és be nem tartott választási ígéreteit között, méghozzá ott, ahol senki sem sejtené: a WC-ben. Nem lehet véletlen ugyanis, hogy bár a balos önkormányzatok történelmi "űrvécé" programmal kampányoltak, de a meglévő nyilvános helyeket sem tudják üzemeltetni, közben pedig az általuk állandóan mintaországként emlegetett Romániában a háztartások negyedében nincs angolvécé. Összeér, ami összetartozik, a közelgő önkormányzati választások kapcsán pedig illő észben tartani, hogy ellentétben a kedvenc példájukkal, nálunk le lehet húzni!A románok állítólag az EU legboldogabb népe – talán Erdélynek örülnek ennyire
Az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint az EU szintjén 2022-ben az osztrákok voltak a legelégedettebbek és a bolgárok a legkevésbé elégedettek az életükkel – számolt be róla a Maszol.A románok fel vannak háborodva, most sem értik, hogy a magyarok miért nem akarnak eltűnni a föld színéről
Bezzegrománia, szokta üzengetni a baloldali ellenzék igen sűrűn, a remek csapat élén pedig általában a Momentum szokott tanyázni, de erős a mezőny rajtuk kívül is, valljuk be. Általában ezeknek a nagy megmondásoknak a vége egy önleleplező sarokba fordulás, mert azok a fránya tények mindig szembejönnek. De az egyértelműen hazaáruló tónus mellett azért különösen fájdalmas hallgatni ezeket a hazugságokat, mert a románok közben mindent megtesznek, hogy Erdélyben élő magyar testvéreink minél diszkomfortosabban érezzék magukat ősi területükön, saját hazájukban. És bár mi nem csodálkozunk már, amikor Fekete-Győr és társai az erdélyi magyar politikusok helyett románt támogatnak, vagy amikor Marosvásárhely magyar polgármesterének románul írt levelet egy azóta a Momentumot elhagyó városvezető, azért mindez fájó. A románok meg jót nevetnek, amikor Márki-Zay és haverjai őket nyalogatják, és még nagyobb elánnal szállnak bele a magyarságba. Legutóbb az verte ki a biztosítékot náluk, hogy Novák Katalin köztársasági elnök túl sokat megy Erdélybe és aljas módon kiállt az erdélyi magyarokért, de amúgy is sok van a rovásán.Az AUR után a SOS Romania is erősödött – Két szélsőséges párt is mandátumot szerezhet az EP-választáson
Romániában a többi parlamenti párt által szélsőségesnek nevezett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és egy másik, újonnan alakult nacionalista párt, az SOS Romania is képviselőket juttatna az Európai Parlamentbe egy szerdán ismertetett friss felmérés szerint, ha most tartanák az EP-választásokat. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendelésére a The Center for International Research and Analyses (CIRA) által decemberben, ezer személy megkérdezésével készített felmérés adatait a Hotnews hírportál ismertette.2024 végre a románok éve lesz – Magyarul is kampányol az AUR
„Végül is mindannyian románok vagyunk” – tudatja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szélsőséges román párt azon a propagandaszórólapon, amely magyar nyelven is elérhető a választók számára.Bezzegrománia megyéinek felében nincs autópálya vagy gyorsforgalmi út
Szombaton a dél-romániai Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi út újabb szakaszát adták át. Ez azonban nem változtat azon a helyzeten, hogy a romániai megyék felében, 21 megyében nincs egyetlen kilométernyi autópálya vagy gyorsforgalmi út sem - olvasható az Economedia.ro gazdasági portálon.Ajánljuk még