bezzegrománia
Internetvédelemről szóló konferencia román módra: pornóképekkel hackelték meg a szaktárca gyűlését (Videó a cikkben)
Szomszédaink igazán értenek az internetes biztonság mikéntjeihez (is). Olyannyira, hogy a szaktárca egy rendkívül felkészült, rendkívül védett Zoom-konferenciát tartott a témában, amit csak az árnyalt egy kicsit, hogy élelmes hackereknek sikerült feltörniük a beszélgetést, és enyhén szólva explicit tartalmakat osztottak meg a résztvevők mellett.Romániában csaknem 50 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya
Romániában csaknem 50 százalékkal, 25,063 milliárd euróra nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az idei első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.Juhok támadták meg a bukaresti rendőrakadémiát – lelegelték az épület elé ültetett virágokat
Egy felügyelet nélkül hagyott juhnyáj "támadta meg" a román főváros rendőrakadémiáját. Az állatok lelegelték az épület elé ültetett virágokat, de a román rendőrség szinte azonnal intézkedett: az állatokat előállították, a juhászt pedig jelenleg is keresik.Büntetlenül megúszta Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester, hogy a "lovak nyelvének" nevezte a magyart
Nem kell kifizetnie a magyarellenességéről elhíresült Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármesternek azt a 2000 lejes (168 ezer forint) bírságot, amelyet azért szabott ki rá az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), mert a közszolgálati televízió egy 2014-es választási műsorában a "lovak nyelvének" nevezte a magyart – adta hírül hétfőn a JustNews.ro című internetes lap.Mindennapok Romániája: elvették a jogosítványát, ezért rendőrautót lopott és igazoltatásba kezdett egy részeg férfi
Meglehetősen extravagáns módját választotta a "bosszúnak" egy részeg román férfi, akinek a hatóságok elkobozták a vezetői engedélyét, úgy gondolta ugyanis, hogy majd ő megmutatja milyen egy igazi rendőri ellenőrzés. A férfi ezért ellopott egy rendőrautót, majd igazoltatni kezdte a Nagyszebenben közlekedőket.Egy kisebb megyére való lakosság tűnt el tavaly Bezzegromániából
Az ellenzék szerint Románia már behúzott kézifékkel, tolatás közben előz a kanyarban, amely jelentések alapján azt is hihetnénk, hogy a Balkán Svájca található a szomszédunkban. Aztán visszatérünk az ellenzéki pszichedelikus tripről a valóságba, amikor olyan jelentéseket olvashatunk, mint hogy több mint 160 ezerrel, megközelítőleg egy Kovászna méretű megye, vagy egy Aradhoz hasonló nagyváros lakosságával csökkent tavaly Románia népessége - közölte kedden a Hotnews.ro hírportál a statisztikai hivatal (INS) éves demográfiai jelentését ismertetve.Bezzegromániában több mint 650 településen korlátozták az ivóvízellátást
Romániában a csökkenő víztartalékok ellenére biztosított a nagyvárosok ivóvízellátása, de 668 kisebb településen már korlátozni kellett az ivóvízellátást a szárazság miatt – közölte kedden a Mediafax hírügynökség a román országos vízügyi főigazgatóság (ANAR) közleményét ismertetve.Felgyújtotta társát egy román tűzoltó
A tűzbiztonság fontos, és ha valakitől elvárjuk, hogy tisztában legyen ezzel, az egy tűzoltó. Románia azonban kicsit másként működik, így kerülhetett sor arra, hogy szomszédunkban egy tűzoltó "véletlenül" gyújtófolyadékkal öntötte le társát, aki másodfokú égési sérüléseket szenvedett.Egy csipetnyi Európa Bezzegromániából: a magyargyűlölő román milliárdos meg akarja verni Orbán Viktort
A magyarok és Erdély elleni kirohanásairól ismert román milliárdos, Gigi Becali nem hazudtolta meg magát: ismét a magyarok elleni gyűlöletről, Orbán Viktor erdélyi szerepvállalásáról mondta el kirekesztő véleményét egy sajtótájékoztatón – szúrta ki a Blikk. A magyargyűlölő román útszéli stílusban szállt bele a magyarokba, elmondva, hogy minden pénzét abba fekteti majd, hogy meg ne erősödjön a Sepsiszentgyörgy vagy akár a Csíkszereda focicsapata, de ez még semmi: legszívesebben jól fejbe verné Orbán Viktort a román véglény.Ajánljuk még

















