birkahús
A DK komáromi képviselőjelöltje szerint a fideszes nyugdíjasok nem mások, mint birkahús, akik eladják magukat pár ezer forintért
Minősíthetetlen nyilvános Facebook-bejegyzésben gyalázza a jobboldali nyugdíjas szavazókat Gyurcsány pártjának komáromi képviselőjelöltje. "Csökkent a birkahús ára! Már csak 9000 forintba kerül egy szavazat" – osztotta meg a bejegyzést saját oldalán Balla István, akinek a tettét persze közfelháborodás követte a dunántúli városban. A DK helyi politikusa, aki ráadásul tanárember, élettelen, passzív tömbhúsnak, birkahúsnak titulálta a Fidesz-szavazó szépkorúakat, ráadásul azzal is rágalmazza őket, hogy annyira elvtelenek, hogy néhány ezer forintért megvehetők. Csak emlékeztetőül hoznánk fel, hogy az, aki még csak nem is néhány ezer, hanem ezer forintért szerez magának látszattámogatókat, az éppen az ő főnöke, Gyurcsány Ferenc. Egy hete tettük közzé azt a videót, amit az ATV egy négy évvel ezelőtti, vidéki tudósítása rejtett: a felvételen Gyurcsány és csapata pontosan ezer forintot fizet fiatal lányoknak a közös fotózkodásért. Ajánljuk még
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.