bizonytalanok
Márki-Zaynál taszítóbb baloldali kevés akad – ez lehet a fő fegyverünk
Próbáljuk megfejteni Márki-Zay Pétert. A feladat nem könnyű, egyesek úgy is gondolhatják, hogy teljesíthetetlen, de tegyünk vele egy próbát. Mert ha a figurát megfejtjük, akkor eggyel közelebb juthatunk ahhoz is, hogy hathatós ellenszert találjunk vele szemben. Ez persze egy újabb vitás kérdés. Hiszen a csávó legnagyobb ellensége saját maga, legalábbis egyértelműen így tűnik. Újabb és újabb kijelentéseivel saját maga alatt vágja a fát, mindenkit, mindenhol megsért, kínos csendbe burkolózott az ellenzéki oldal is. Felemásan, persze, kiállnak mellette, de talán már ők is érzik, hogy ez nem a legjobb ötletek egyike volt. Ajánljuk még
Ne szarjunk már be! Ettől?! - Havasi Bertalan hülyét csinált a bohócból, majd zseniálisan kiosztotta
Magyar Péter szellenteni próbált, de sógorostól jött a produktum
Bütyök megint megpróbált úgy csinálni, mintha valami nagyon fontos igazságnak lenne a birtokában, aztán annyi jött össze a nagyszabású sajtótájékoztatóból, hogy megint beleszeretett a HVG riportere. Magyar Péter megagigaégrengető előadása a kegyelmi ügyről ugyanis nem árult el semmi újat. Hogyan bánjunk a három friss Nobel-díjasunkkal?
Ugye az egyik az művész, tehát vátesz és mindentudó, akinek politikai éleslátása iránytű minden haladó számára. Az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László érdemeiről, kedvességéről, relevanciájáról, mondathosszúságairól elég kellemetlen vitát folytattunk tavaly, semmiképpen nem kívánom újranyitni ezt a beszélgetést. Tiszásoknak, akik még mindig nem értik
Szerencsétlen hardcore tiszások nagyon vergődnek; sehol egy tizedelés, a Kossuth téren sem állnak vérpadok, az egyszem Balásy Gyulán kívül senki nem ajánlotta fel életét és vagyonát az újdonsült miniszterelnöknek.