biztosjelölt
Gyurcsányné hamis kottájából játszik az EU – Új biztosjelöltet kér Magyarországtól és Romániától Ursula von der Leyen
Új biztosjelöltet fog kérni Magyarországtól Trócsányi László és Romániától Rovana Plumb helyett az Európai Bizottság megválasztott elnöke, de még várja az Európai Parlament (EP) elnöke, David Sassoli hivatalos levelét az EP jogi bizottságának döntéséről – közölte Ursula von der Leyen szóvivője hétfőn.Jogi úton vesz elégtételt Trócsányi az őt besározó baloldali koholmányok miatt
Jogi úton vesz elégtételt a baloldali aknamunkások hazugságokból összetákolt vádirata miatt Trócsányi László – jelentette be hétfőn, Facebook-oldalán. Ismert, Gyurcsányné Dobrev Klárát és brigádját portálunk buktatta le, amikor Trócsányi László az Európai Parlament jogi ügyekért felelős bizottsága általi meghallgatása előtt olyan fogalmazványt köröztettek meg, amelyben a volt igazságügyminisztert valótlan állításokkal sározták be. Tanulságos a jövőre nézvést, hogy az országrontó bukott miniszterelnök feleségének minden szavát fenntartások nélkül hitték el az Európai Parlament baloldali képviselői.Itt a bizonyíték az ellenzéki képviselők hazaárulására: gyűlölködő agitációs levélben lázították az uniós politikusokat Trócsányi ellen (Frissítve!)
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció alacsony minőségű, demagóg frázisokat puffogtató kottájából játszott tegnap a Trócsányi László biztosjelöltet elgáncsoló Európai Parlament jogi szakbizottsága (JURI), a korábbi igazságügyi miniszter esetében a grémium ugyanis azok után állapította meg az összeférhetetlenséget, miután kézhez kapták a DK EP-képviselőinek négyoldalas Trócsányi-sározó, gyűlölködő, és lázító levelét, amelyben Dobrev Kláráék Trócsányi leszavazását követelték a baloldali, liberális és zöld EP-képviselőknek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a DK két nappal a szakbizottsági ülés előtt, kedden küldte szét az EP-képviselők között a Trócsányi-ellenes, Magyarországot is vastagon áztató négyoldalas, angol nyelvű levelét, amelyben ugyanazok a vádpontok olvashatók, mint amiket a bizottság tegnap Trócsányi László, a magyar kormány és hazánk fejére olvasott. A PestiSrácok.hu a DK feljelentő agitációs iratát is megszerezte, amely újabb tökéletes látlelet arról, hogyan áskálódik hazánk ellen az ellenzék, és a magyar balliberális EP-képviselők hogyan árulják a hazát Brüsszelben.Orbán Viktor: Trócsányi "bűne", hogy segített megvédeni az országot a migrációtól
Trócsányi László segített megvédeni Magyarországot a migrációtól, és most ezt "dörgölik az orra alá" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután előző nap az Európai Parlament jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között.Ajánljuk még