bnd
GEOrgPOLITIKA – Folyik a boszorkányüldözés Trump ellen
Donald Trumpot tegnap letartóztatták Miamiban, a volt elnök végül szabadon távozhatott, de a bíróság előtt harminchét vádpontban kell bizonyítania ártatlanságát. A Bidenhez, sőt, Soroshoz köthető ügyészek már régóta igyekeznek levadászni Trumpot. Nemrég egy állítólagos zaklatási botrány miatt próbálták meg bíróság elé citálni, de ez a vád sem tűnt megalapozottnak, pedig még egy pornószínésznőt is meghallgattak koronatanúként... Nem váratott sokára a következő etap, most éppen olyan titkosított dokumentumok miatt akarják elítélni, amiket Donald Trump villájában találtak. Az nyilván mellékes, hogy Bidennél is lefoglaltak bizalmas kormányzati dokumentumokat, ráadásul nemcsak az elnöknél, de annak narkós fiának garázsában is dobozokban tároltak szigorúan bizalmas iratokat. Érdekes, hogy akkor nem volt ennyire igyekvő sem az FBI, sem az ügyészség. Ebből azért már körvonalazódhat egy laikus számára is, hogy az Egyesült Államokban kissé elcsúszott az igazságszolgáltatás függetlensége, és a kormányzat a bűnüldöző szerveket már politikai célokra is felhasználja.GEOrgPOLITIKA – Támadhat az Iszlám Állam Németországban
Magas fokú terrorizmus elleni készültség van Németországban, mivel a BND, a Szövetségi Hírszerző Hivatal és partnerszervezetek is olyan információval rendelkeznek, hogy dzsihadisták jutottak be a menekültáradattal az országba. Alig néhány napja, hogy Hamburgban őrizetbe vettek két fiatal szír férfit, akik az interneten bombagyártáshoz szükséges vegyszereket és eszközöket rendeltek meg. Mindkét gyanúsított papírok nélkül érkezett és politikai menedékjogot kértek Németországban.Letartóztattak egy feltételezett orosz kémet Berlinben, további „téglák” után kutatnak a német hírszerző hivatalnál
Még mindig tart a sokk a német Szövetségi Hírszerző Hivatalnál, miután pár nappal ezelőtt lebukott egyik ügynökük, aki a gyanú szerint az orosz-ukrán háború szempontjából fontos elemzéseket adott át az orosz titkosszolgálatnak. Azóta gőzerővel próbálják kideríteni, vajon lehetnek–e még a BND soraiban beépített ügynökök.Ajánljuk még