bogár lászló
Háború, járvány, energiaválság – A sátán okozza a sok bajt a világban??? (Hobbista extra!)
Olyan, mintha egy összeesküvés zajlana az emberiség ellen. Egymás után jönnek a bajok: természeti katasztrófák, gazdasági válságok, háborúk. Lehet, hogy valaki irányítja az egészet? A háttérhatalom? Maga a sátán? Vagy nincs itt semmi látnivaló, mindig is voltak ilyenek, és az emberiség is mindig bűnös volt? Különböző álláspontokból és megközelítésekből, a közgazdásztól a lelkészig keresik erre a választ a résztvevők: Ábrahám Róbert, Bogár László, Hankóczy Gergely és Szenes Évi, valamint Jeszenszky Zsolt, aki mindezeket a megközelítéseket igyekszik összefogni. Zöldebbet, hülyébbet, erőszakosabbat Liz Trussnál! – Hardcore Hobbista
Vajon melyik nagy méretmániás európai ország épített hülyébb és zöldebb külügyminisztert Liz Trussnál? Vajon tisztességes, diplomás szakma-e a hivatásos tiltakozó, és vajon a muszlimokat, vagy a kommunistákat zavarja-e a kereszténység? Mindezekre válaszokat kapunk a mai Hardcore Hobbistában, amelynek második részében folytatjuk mindazt Bogár Lászlóval, amit három hete abbahagytunk vele. Vagyis „a világ nemlétező urairól” beszélgetünk, akiktől szintén lehetne mit kérdezni, csak azt mondják magukról, hogy nem léteznek. Bogár László a PS-nek: Túltenyésztett az emberiség, a legtöbbünktől már szabadulna a háttérhatalom - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
2022 drámai év lesz – mondta még január elején Bogár László. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy ki fog törni egy kegyetlen háború, ugyanakkor a mélyben zajló tektonikus mozgásokból következtetni lehetett arra, hogy kipattan a konfliktus. A világ forrong, narratívák világháborúja zajlik. A cél a fehér ember kultúrájának felszámolása. Bogár szerint azonban ennél sajnos többről is van szó; sarkos véleményt megosztva úgy fogalmazott, a világ „nemlétező” urai túltenyésztették az emberiséget, hogy mint munkaerőállatokat kihasználhassák. Mára viszont túl sokan lettünk, a technológia nagyon fejlett, nincs ránk szükség, a háttérhatalom szabadulna legtöbbünktől. A beszélgetésből az is kiderül, hogy mit jelent a proliferálás, valamint az is, hogy bár nagyon szép lenne, hogy 8 milliárd ember nyugodtan, békében éljen egymás mellett, mégis úgy tűnik, hogy a világot irányító erőknek nem ez a célja. Bogár László: Ördögi játszmát űznek a világ "nemlétező" urai (Polbeat-videó!)
A Polbeat vendége ezúttal Bogár László közgazdász volt, aki szerint mára világossá vált, hogy az emberiség túltenyésztett, és ezt a világ urai is tudják, sőt, ők generálták eddig ezt a helyzetet. Úgy fogalmazott: azért "proliferálják" az emberiséget – vagyis termelik ki a prolikat –, hogy jó sok embert lehessen minél olcsóbban dolgoztatni, majd a felhalmozódó milliárdokból megvásárolják az emberiség legnagyobb lángelméit, akik képesek létrehozni azokat a technológiákat, amelyekkel helyettesíthetők maguk az emberek. Arról a vizsgálatról is beszélt, mely kimutatta, hogy ma 800 millió ipari munkás biztosítja a megélhetésünkhöz szükséges feltételeket, ezt azonban a mai technológiai színvonal segítségével 8 millió szakember is képes lenne elvégezni. A neves közgazdász szerint a "világ "nemlétező urai" már régen feltették a kérdést: ha ez már így alakult, akkor miért ne lehetne csökkenteni a Föld népességét? Bogár László a műsorban arra is rávilágított, elgondolkodtunk-e már azon, hogy vajon a véletlennek köszönhetően élünk a világjárvány, háborúk és éhínségek korában...? A választás tétje: a nemzet megmaradása vagy beolvadása a globalista világba – Alexa Károly és Bogár László a Boomerlázadásban (Videó!)
Valóban egy harmadik világháború küszöbén állunk? – erről beszélgettünk a március 28-ai Boomerlázadásban Alexa Károly irodalomtörténésszel és Bogár László közgazdásszal. Mindketten egyetértettek abban, hogy a véres háború kirobbanásáért a média is felelős. Bogár László szerint ma globális valóságipari művek működnek, amelyek gigantikus médiafegyverekkel egyfajta mesterséges valóságokat képesek létrehozni. Ez beletorkollik egy véres háborúba. Alexa Károly kiemelte, hogy az ellenzék által generált dezinformációáradatot és a hazugságözönt nem véletlenül hiszik el az emberek, mivel a rendszerváltás óta az oktatás és a kultúra végig az SZDSZ kezében volt, amelynek érdeke volt a történelmi valóság meghamisítása. Mindketten fontosnak tartják az április 3-ai országgyűlési választást és a népszavazást, mert nem kisebb dologról van szó, mint hogy az emberek vagy a globalista, balliberális háborúpártiakra szavaznak, vagy arra a tizenkét éve tartó rendre, biztonságra, építkezésre, amely biztosítja Magyarország számára a békét és a fejlődést. A magyar ellenzék egy törmelékkupac – Bogár László a Boomerlázadásban (Videó!)
Bogár László volt a legutóbbi, hétfői Boomerlázadás vendége, aki az Antall- és az Orbán-kormány államtitkára is volt. A neves közgazdász már a katasztrofális Gyurcsány-korszak idején közzétette nemzeti programját, amelyben tizenkét pontban jellemezte a magyarság állapotát, problémáit, melyben három válsággócot fedezett fel: a közbeszéd, a rendszer és a társadalmi újratermelés válságát. Bogár szerint hazánk önismereti válságban szenved, a kontinens pedig történetének legnagyobb önazonossági válságát éli át. A műsorban szó esett többek között a fehér, heteroszexuális férfiról, ami ma már szitokszó, és arról a zavarkeltési törekvésről is, amitől a nemzeti identitás elpusztulását várják a balliberális erők. A közgazdász megjegyezte, hogy kemény harcra van szükség a 2022-es választásokig, hogy ne legyünk sorstalanok. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Csepreghy Nándor államtitkár: Tisztelet a nyolcszázezer elhurcolt honfitársunknak! – Harmincöt éves a SZORAKÉSZ (PS-exkluzív!)
Fennállása harmincötödik évfordulóját ünnepelte a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) a hétvégén, Siófokon. Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.