bohuslav sobotka
Orbán: „Az Európai Bizottság a szerződések őre, ne a tagállamok csendőre legyen!”
Az európai intézményektől azt várják, hogy megvédjék az unió már meglévő eredményeit. Ez különösen igaz a bizottságra, amely a szerződések őre, ne pedig a tagállamok csendőre legyen – jelentette ki Orbán Viktor pénteken Pozsonyban, ahol uniós találkozót tartottak az élelmiszerek kettős termékminősége gyakorlatának megszüntetéséért a V4 (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) kormányfői, illetve az összes EU-s tagország képviselői és uniós szakpolitikusok részvételével. Orbán azt is mondta: az a tény, hogy néhány multinacionális cég szemetet akar velünk megetetni”, nemcsak elfogadhatatlan, hanem a belső piac szabályainak megsértése is. Ajánljuk még
Véget ért az európai menetelés, a Braga jutott a nyolc közé – Labdarúgó Európa Liga-nyolcaddöntő: SC Braga–Ferencváros 4–0 (3–0)
Négygólos vereséggel ért véget a zöld-fehérek európai kupakalandja. „Mindnyájunknak el kell menni…”
Tegnap arattunk egy nagy győzelmet, de a hármas sípszó csak április 12-én este harsan majd fel. Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele. Telê Santanának savanyú lett a jugoszláv szőlő – Negyven éve történt a legendás brazilverés a Népstadionban
Varázslatos játékunkra Détári, Kovács és Esterházy góljai tették fel a koronát.