borbély zoltán
Hableány-katasztrófa: ellentmondott a fizikai törvényeknek a szakértő véleménye
Kedden folytatódott a Hableány-katasztófa büntetőpere, szakértők meghallgatásával. Ma kiderült, hogy a védelem által felkért igazságügyi nautikai szakértő véleménye időnként a fizika törvényeinek is ellentmondott.Elkerülheti a börtönt a sofőr, aki a buszban felejtette a négyéves kislányt
Elkerülheti a börtönt az a buszvezető, aki a járművén felejtett egy négyéves kislányt Tomajmonostorán. Inez Flóra órákat töltött egyedül a tűzforró utastérben, emiatt hőgutát kapott, majd pénteken a debreceni kórház intenzív osztályán meghalt.Hamarosan újra szolgálatba állhat az a két rendőr, akikre egy késes ámokfutó támadt rá tavaly karácsonykor Újpesten
Napról-napra jobban van az a két hős rendőr, akikre egy késes ámokfutó támadt rá tavaly december 24-én egy újpesti társasházban – tudta meg a Blikk. Ügyvédjük szerint nincs már messze a pillanat, amikor ismét szolgálatba állnak, és végre újra magukra ölthetik az egyenruhát. Erika és Péter nem akármilyen hónapokat tudhatnak maguk mögött, így az is kisebb csoda, hogy már a visszatérésen gondolkodnak.Ajánljuk még