botrányok
Botrányok és ideológiai háború – Ilyen volt az újrázásra készülő Ursula von der Leyen első ciklusa a Bizottság élén
Újraindul az Európai Bizottság elnöki pozíciójáért Ursula von der Leyen, akit annak idején a Fidesz képviselői is támogattak. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Von der Leyen volt a kisebbik rossz, ugyanis a pozícióért bejelentkezett Manfred Weber, aki akkor már erősen támadta Magyarországot, és Frans Timmermans is, aki pedig mindig is ezt tette. Érdekes módon viszont a magyar baloldalon Ujhelyi István és Gyöngyösi Márton nemmel voksolt az akkori szavazáson ,és a momentumos tyúkól sem volt lelkes híve az elnök asszonynak. Azóta, egy sor ideológiai háborún és egy legalábbis gyanús vakcinabeszerzésen túl, a baloldal már máshogy tekint az elvileg jobbos bizottsági elnökre. Amit viszont a Fidesz elvárt volna tőle, nem teljesítette, sőt, még korrupciós botrányba is került. Mutatjuk a részleteket! Baloldali botrányok a köbön és menekülő ellenzékiek – Nézze meg A Riporter idei legjobb, legszórakoztatóbb jeleneteit! (Videó!)
Menekülő Karácsony Gergely, papagájként egyetlen mondatot ismétlő Hadházy Ákos, szótlan Gyurcsány Ferenc, egyik mondatával a másikat is ütő és összevissza beszélő Márki-Zay Péter és a parizerficsúr, Jakab Péter, no meg baloldali botrányok a köbön – Szarvas Szilveszter és Bohár Dániel összeszedte az év legviccesebb, szürreálisabb és elgondolkodtatóbb jeleneteit, amelyeket hétről hétre A Riporterben is bemutatnak. Kétségtelen, hogy a Pesti TV oknyomozó magazinműsorát gyűlölik az ellenzékiek, ez a legjobb jelenetekből is kiderül. Dőljön hátra és nézze újra A Riporter idei legjobb jeleneteit és legjobb beszólásait, amelyekkel Szarvas Szilveszter és Bohár Dániel összezavarta a baloldali nagyvadakat! Van itt minden: hiperpasszív Karácsony Gergely, gyenge pontjait folyamatosan felvillantó Fekete-Győr és természetesen Márki-Zay Péter, akivel zuhanórepülést vett az ellenzék. Az összefoglaló után Bohár Dániel és Szarvas Szilveszter nem csak az évet összegezte, de a kampányról és a jövő évi választásokról is beszélgettek. Volner János: A Jobbikban már csak az aknák vannak (PS-videó!)
A Jobbikról rendszeresen előkerülő botrányos felvételek – zsidózás, cigányozás, listázások, farhát-kommandó – ellenére is be fogja védeni a pártot a baloldal, mert ez az összefogás lényege – mondta a PestiSrácok.hu kérdéseire Volner János. A Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője szerint volt pártja kényszerpályán van, ezért kommunikálják azt, hogy alakulatuk az immár félmilliós lemorzsolódás ellenére is egyre erősebb. Volner úgy látja, hogy a gyurcsányista módszertan értelmében rablók fognak szövetkezni az őszi önkormányzati választásokra, mert ezek a rablók jól tudják, hogy csak ilyen szinten lehet esélyük, hogy újra hatalomra kerülhessenek, és rendelkezhessenek a pénzcsapok felett. Volner János szerint mára a Jobbikban semmi nem maradt abból a nemzeti gondolatból, amely létrehozta a pártot, és a mozgalom vezetésében ma már az sem zavar senkit, ha az áhított hatalomért Gyurcsány Ferencet kell követni. A Jobbik egykori erős embere úgy vélekedett: volt pártjáról ezután is sorozatban fognak nyilvánosságra kerülni botrányos felvételek, mivel a Jobbikban ma már csak olyan alakok ülnek, akiknek mindegyike időzített bomba.