breitbart
A Google anyacégének vezérigazgatója beismerte, hogy egyes honlapokat önhatalmúan helyeznek feketelistára
Úgy tűnik, a Google nemcsak a Breitbart című portál keresési találatait korlátolta le a platformján. A Daily Caller nevű amerikai konzervatív portál főszerkesztője Twitteren közölte, hogy hasonló jelenségeket tapasztaltak – számolt be a V4NA hírügynökség. Mint ismert, ezt portálunk a saját bőrén is megtapasztalhatta: a PestiSrácok.hu szerkesztőségének a Google elleni demonstrációján több ezren vettek részt, miután az első, kurtán-furcsán végrehajtott virtuális megsemmisítésünk után indoklás nélkül törölték az újraindított Youtube-csatornánkat is. Naiv dolog lenne azonban azt hinni, hogy mi vagyunk az egyetlen jobboldali portál, amely az elmúlt évek során komolyabb támadásnak lett kitéve a keresőóriás által. 2017-ben az önkényesen szélsőjobboldalinak kikiáltott Breitbartot is megpróbálták letörölni az internetről úgy, hogy megpróbálták kiszorítani a portált a reklámszolgáltatásokból. A kísérletük csúfos kudarcot vallott, de érdemes az ilyesmire emlékezni egy olyan időszakban, amikor éppen azok lehetetlenítenék el a szólásszabadságot, akik a leghangosabban hirdetik azt. Nem portálunk az egyetlen jobboldali lap, amit a Google megpróbált ellehetetleníteni
Ismeretes, a PestiSrácok.hu szerkesztősége ma utcára vonul a Google ellen demonstrálva, miután az első, kurtán-furcsán végrehajtott virtuális megsemmisítésünk után indoklás nélkül törölték az újraindított Youtube-csatornánkat is. Naiv dolog lenne azonban azt hinni, hogy mi vagyunk az egyetlen jobboldali portál, amely az elmúlt évek során komolyabb támadásnak lett kitéve a keresőóriás által. 2017-ben az önkényesen szélsőjobboldalinak kikiáltott Breitbartot is megpróbálták letörölni az internetről úgy, hogy megpróbálták kiszorítani a portált a reklámszolgáltatásokból. A kísérletük csúfos kudarcot vallott, de érdemes az ilyesmire emlékezni egy olyan időszakban, amikor éppen azok lehetetlenítenék el a szólásszabadságot, akik a leghangosabban hirdetik azt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.