brexit
Kormányinfó: 80 milliárdos metrófelújítás, folytatódik a név nélküli bankkártyákkal kapcsolatos botrány
Nyolcvanmilliárd forinttal támogatja a kormány költségvetési forrásból a hármas metró felújítását – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan, hogy míg az európai polgároknak nem megengedett név nélkül bankszámlát nyitni, bankkártyát használni, a migránsoknak lehetővé teszik. Ez komoly veszélyt jelent a terrorellenes küzdelem, az emberkereskedelem és a pénzmosás szempontjából. A tárcavezető Soros György bosszújának tartja Guy Verhofstadt EP-képviselő plakátkampányát, egyúttal közölte: a kormány benyújtotta keresetét a Sargentini-jelentés ügyében az Európai Bírósághoz. A miniszter beszámolója szerint a harmadik negyedévben Magyarország gazdasági növekedése öt százalékos volt, és a kabinet jövőre is négy százalék feletti eredményre számít.Theresa May: vagy ez a megállapodástervezet lesz, vagy nem lesz megállapodás, esetleg Brexit sem
A brit miniszterelnök szerint csak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló jelenlegi megállapodástervezettel képzelhető el az Egyesült Királyság zökkenőmentes kilépése az Európai Unióból.Fél éven belül a második miniszter távozik a Brexit-ügyi tárca éléről
Benyújtotta lemondását csütörtökön Dominc Raab, aki eddig a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztériumot (DExEU) vezette. Lépését azzal indokolta, hogy nem tudja "jó lelkiismerettel" támogatni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, a kormány által előző este jóváhagyott megállapodás-tervezetet.Rendkívüli EU-csúcs lesz november 25-én Brexit-ügyben
Rendkívüli csúcsértekezletet tartanak november 25-én az Egyesült Királyság uniós kilépésének feltételrendszeréről tervezett megállapodás megkötése érdekében - jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtök reggel Brüsszelben.May: A brit kabinet jóváhagyta a kilépési feltételekről szóló megállapodás-tervezetet
A brit kormány jóváhagyta a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás-tervezetet - közölte szerda este, a kabinet ötórás soron kívüli ülése után Theresa May brit miniszterelnök. Úgy vélte, ez a legjobb megállapodás-tervezet, amelyet a Brexit-tárgyalásokon az Európai Unióval el lehetett érni.Theresa May: Utolsó, "mérhetetlenül nehéz" szakaszukba értek a Brexit-tárgyalások
A brit miniszterelnök szerint az utolsó, "mérhetetlenül nehéz" szakaszukba jutottak a tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről. Hétfő esti beszédében Theresa May kijelentette, hogy London nem köt "bármilyen áron" megállapodást az Európai Unióval, és bármiféle egyezség szülessék is, biztosítania kell, hogy Nagy-Britannia visszaszerezhesse az ellenőrzést törvényei, határai és pénze felett.Üzleti vezetők követelnek népszavazást a kilépés feltételrendszeréről Brexit-ügyben
Közös levélben követelnek népszavazást a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről a brit üzleti szektor több tucatnyi nagyvállalatának vezetői a brit kormánytól. A Downing Street azonnal elvetette a kezdeményezést.Brexit – enyhülhet a munkaadókkal szemben tervezett brit szigor a kilépés után
A brit belügyminisztérium pénteki tájékoztatása szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után sem hárul majd a brit vállalatokra a különbségtételi kötelem a nagy-britanniai munkavállalásra jogosult, illetve nem jogosult külföldi EU-állampolgárok között, abban az esetben sem, ha nem sikerülne megállapodásra jutni a kilépés feltételrendszeréről az Európai Unióval.A briteknek téves elképzeléseik vannak az EU-bevándorlás hatásairól
A legfrissebb felmérés szerint a brit választóknak sok esetben teljesen téves elképzeléseik vannak arról, hogy az Európai Unió többi tagországából Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás milyen hatásokat gyakorol a brit gazdaságra, a költségvetésre, az egészségügyi ellátórendszerre vagy a bűnözésre.Ajánljuk még















