brit tudósok
Egy "brit" történész már a háborúban elesett lányaink és a fiaink koporsójáról beszél – Kocsmai igazságok
Gőzerővel zajlik az európaiak felkészítése arra, hogy a fiaik és a lányaik (!!!) idegen országba mennek majd harcolni, és bizony, sokan közülük koporsóban térnek majd haza. Most még csak ez a nagyhatalmi státusz ára, de ha véletlenül az oroszok áttörnek a keleti fronton, az Európa-erődöt bizony a nagy kelet-európai síkságon kell majd megvédeni és nem szabad majd sajnálni a vért. Ugyan a nagy európai országoknak gyakorlatilag nincs bevethető katonai ereje, lőszere, de majd csak lesz valahogy. Soha ne feledjük: a háborúpártiak úgy azok, hogy sosem maguk mennek el harcolni, hanem valaki mást küldenek maguk helyett. Értelemszerűen valaki olyanokat, akik békepártiak. Vagyis minket. Ajánljuk még
Helyretették az átálló milliárdost, aki nemrég még a kormányt dicsérte
A lehető legprimitívebb érvet hozta fel Wáberer György, hogy miért kell a Tisza Pártra szavazni. Helyretették az átálló milliárdost, aki nemrég még a kormányt dicsérte. Felcsuti Péter, a Tisza gazdasági ideológusa már tényként beszél róla, hogy eltörlik a rezsicsökkentést, és a többi fideszes ostobaságot
Miért nyeri meg Orbán Viktor a választást vasárnap? - J. D. Vance elárulta
J. D. Vance amerikai alelnöknyíltan Orbán Viktor mellett állt ki. Hogy miért nyeri vasárnap a választást Orbán? Szerinte a magyarok nem Brüsszelre, nem Washingtonra, hanem a saját szívükre hallgatnak majd, ezért vár győzelmet a miniszterelnöktől. Aranykonvoj: videón ahogy vécében hamisított dokumentumokat az ukrán tábornok
Komoly fordulatot vett az „ukrán aranykonvoj” ügye: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzmosás gyanúja miatt folytat nyomozás, és egyre több gyanús részlet lát napvilágot a Magyarországon áthaladó, óriási értékű szállítmányról. A hatóság most részletes tájékoztatást adott az aranykonvoj nyomozásának állásáról.