Pesti Srácok

budakeszi

Természeti és ősi keresztény örökségünket pusztítaná el a Baumgartner-család cége – Összefogás és demonstráció a Budakeszi Álomvölgyért (videó)

Magyar ugar 2019 november 22.
Békés demonstráció lesz szombaton délelőtt 10 órakor a Budakeszi Álomvölgyért az Álomvölgy Őrzői csoport szervezésében, amelyen pártállástól függetlenül vesz részt mindenki, aki természeti kincseinket és keresztény-, ősmagyar szakrális örökségünket egyaránt tiszteli és szeretné megőrizni az utókornak. Széles körű összefogás körvonalazódik, ami egy gátlástalan vállalkozó, Baumgartner Antal beépítési törekvéseit igyekszik megállítani. A Natura 2000 besorolás alatt álló természetvédelmi terület ékes példája a rendszerváltás körüli zavaros ügyeknek, hiszen az Antall-kormány hivatalba lépése előtt egy nappal adta el állami tulajdonból magánkézbe a még regnáló szocialista vezetés. Budakeszi önkormányzata folyamatosan azért dolgozik, hogy megvédje a területet, minden jogi lépést megtesznek, most pedig közösen lépnek fel az Álomvölgy Őrzői csoporttal, akik a demonstrációt szervezték holnap 10 órára az Álomvölgy lelakatolt bejáratánál. A demonstráció szervezői civilek, a pártok felett álló összefogás pedig jó példa arra, hogy közös értékeink mennyire fontosak minden jó érzésű ember számára. A szervezők többeket is felkértek beszédek tartására, így Budakeszi polgármestere, dr. Győri Ottilia, de a településen élő Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő is felszólal. Remélhetőleg a közös fellépés eltántorítja Baumgartnert a természeti és szakrális örökségünk eltüntetésétől és a terület beépítésétől, de a történet vélhetően a békés tüntetéssel nem ér véget. Aki számára fontosak ezek az értékek, jöjjön el holnap 10 órára a Budakeszi Álomvölgy bejáratához, és jelenlétével támogassa a szervezők célkitűzéseit.

Megfélemlítés, provokáció és tettlegesség Budakeszin – Gyomorforgató kampányfinist rendezett az ellenzék a kisvárosban (videóval)

Magyar ugar 2019 október 13.
A nyugalmáról és békéjéről ismert Budakeszin a választás előtti éjszakán is zajlott az élet: ahogy az utolsó hetekben már sajnos megszokottá vált, az ellenzék agresszív provokációval próbálta kihozni a sodrukból a település fideszes képviselőjelöltjeit és polgármesterét. Az ellenzék által többször vehemensen támadott fideszes Ligetiné Komáromi Gabriellát elmondása szerint fizikai atrocitás is érte az egyik ellenzéki aktivista részéről, aki többször ráütött a kezére, de lökdösődés alakult ki az egyik szavazóhelyiség előtt is az éjjel folyamán. A momentumos Szabó Zsolt hihetetlen arroganciával provokált, közelről mások arcába állt és gyomorforgató szavakkal hozta be az országos politikát a nyugodt kisvárosba. Mindez önmagában undorító, de Szabó a település polgármester asszonyát is testközelből osztotta, akinek pár centiről magyarázott az arcába, alantas stílusban provokálva. Dr. Győri Ottilia polgármestert azonban nem tudta kihozni a sodrából útszéli stílusával sem, ezért tovább kötözködött. Egy közzétett videó alapján egy másik, független képviselőjelöltet is zaklatott az autójában, miközben "ki a f*sz vagy te" szólamokkal mutatta meg az ellenzéki retorika legszebb fordulatait egy másik fideszes aktivistának. A Momentum összellenzéki képviselőjelöltje a PestiSrácok.hu a helyszínen magánemberként tartózkodó újságírójának kérdésére másképpen adta elő a Ligetinével történteket: szerinte szó sem volt atrocitásról a részükről. Szabó Zsolt elmondta, hogy Ligetiné próbált ellenzéki plakátokat leszedni és elvinni, ebből alakult ki a vita. Az biztos, hogy a helyi fideszes képviselőket és a polgármestert folyamatosan provokálta, közpénzről, kokainról beszélt, arra azonban már nem tudott válaszolni, hogy egyelőre az ő társasága bútorozott össze azokkal a szocialistákkal, akik kokainozás közben beszélnek a közpénzek ellopásáról. Végül mindkét fél feljelentést tett a rendőrségen; az ellenzéki provokálás a helyszínen egyértelmű volt. A békét hirdető horrorkoalíció tagjai ismét megmutatták, hogy miért rettegett a magyar társadalom a tanácsköztársasági tempóból. A nőket éjszaka megfélemlítő és megtámadó bátor férfiak láttán a Lenin-fiúk is örömmel húznák szorosabbra az övet bőrkabátjukon és menetelnének az oldalukon vállon veregetve a méltó utódokat.

Nem nyugszik az ellenzék Budakeszin sem: ordenáré plakátrongálás és földrajzi inkompetencia

Magyar ugar 2019 szeptember 27.
A békére és nyugalomra vágyó ellenzék országszerte plakátrongálással, agresszióval és szinte polgárháborús tervekkel megy neki az önkormányzati választások kampányfinisének, bemutatva önmagát és jövőbeni terveit. A felszabadító hadseregek egyelőre a gyáva éjszakai plakátrongálásban élik ki harci kedvüket: így tettek Budakeszin is, ahol ordenáré üzenetek jelentek meg a fideszes politikai hirdetményeken – tudtuk meg helyi lakostól, akik több képet is küldtek szerkesztőségünknek. Számos helyen letépték a plakátokat, de az ellenzéki aktivisták takaréklángelméi képesek voltak a fideszes hirdetményeikre a sajátjaikat is ráragasztani. Biztos nem lesz feltűnő. A Tanácsköztársaság ideje alatt is megirigyelték volna ezt a bajtársias rongálást, és a vörös eszme méltó utódai nem is érték be annyival, hogy Budakeszin romboltak: úgy érezték, van annyi erő bennük, hogy a XII. kerületet is bevegyék egy huszáros rohammal, mit nekik Pokorni Zoltán. Hegyesi Beáta aktivistái ugyanis a városhatáron túl, a XII. kerületben is kihelyezték a Budakeszit ugyancsak kevéssé ismerő ellenzéki polgármester-jelölt hirdetményeit, aki büszkén mosolyog kibicként Pokorni plakátja alatt. Az a fránya földrajz nem lehetett erőssége az egy százalékot már régóta alulról ostromló Párbeszéd budakeszi politikusának és csapatának sem: ebben is igyekeznek utánozni a zuglói váteszt, Karácsonyt. Azt azért ismerjük el, hogy mindenképpen expanzív polgármester-jelölti ambíciókkal rendelkeznek, hiszen a XII. kerületet is elfoglalnák: ez akár még hozhat is pár százalékot a kampányban.

Törvénytelen és a biztonságot veszélyeztető kampányhaknival próbálkozott az álzebrát felfestő momentumos Budakeszin

Magyar ugar 2019 szeptember 12.
Már korábban is megírtuk, hogy Budakeszi rendkívül fontos az összellenzéki összefogás számára; a háttérből szálakat mozgató Szél Bernadett és a különösen agresszív Momentum minden követ megmozgat az önkormányzati választások előtt a siker érdekében. A módszerek azonban szokás szerint övön aluliak, hazugságokra, manipulációra és látszatpolitizálásra épülnek. A helyi Momentum egyik üdvöskéje, az egyébként nem Budakeszin lakó, de a városban képviselőjelöltként induló Szemző Áron 3D-s zebrafestő gerillaakcióval hívta fel a figyelmet magára, melyet az önkormányzat által újonnan átadott iskola előtt hajtott végre, a gyermekek biztonságáért aggódva. A gond ezzel csak az, hogy teljesen törvényellenesen, szabálytalanul és fölöslegesen tette mindezt, hiszen az olcsó és kisszerű politikai haszonszerzésen kívül más ok nem biztathatta rá. Az önkormányzat ugyanis, betartva a kötelező törvényi szabályozást, közbeszerzést kiírva már korábban engedélyeztette a festést, a munkafolyamat végén pedig a kivitelező holnap készíti majd el a zebra festését, igaz, a graffitinek minősülő álzebrát – melyekhez előjelző táblákat sem tettek a momentumosok – még el kell takarítania. A cselekedet így nem csupán olcsó kampányhakni, hanem a biztonságot is veszélyezteti, melyre a helyszínre érkező rendőr is figyelmeztetett. A biztonságért aggódó politikus kihívta az akcióhoz az azonnali.hu stábját is, akik videót készítettek a zebrafestés körülményeiről, így némileg megkérdőjelezhető az állításának az őszintesége, mely szerint nem szavazatokat akart szerezni az akcióval. Ma délután pedig megjelent az ATV is a Polgármesteri Hivatalnál. Véletlen?