budakeszi
A kormány negyven környezetbarát buszt helyez forgalomba
A Buda környéki régió lakosságszámának növekedése kihívás a közlekedés számára is; a kormány egyebek mellett 40 kényelmes és környezetbarát busz forgalomba helyezésével segít megoldást találni a problémákra – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Pest megye 2-es választókerületének parlamenti képviselőjelöltje sajtótájékoztatón, Budapesten, szombaton.Budakeszin vietkong-hagyományőrzők bonyolítják az előválasztást
Érdekes fotót posztolt Facebook-oldalára a Gyurcsány-párt a Pest megyei 2. számú választókörzetben induló előválasztási jelöltje, Hegyesi Beáta. A képen a DK favoritja épp Budakesziről buzdítja az előválasztáson való részvételre a híveket, ám az urnát egy olyan aktivista őrzi, aki sapkáján a Vietnámi Szocialista Köztársaság címerét viseli. Ugyanezt a címert hordták a Vietnámban az Egyesült Államok ellen harcoló gerillaszervezet, azaz a Vietkong katonái is, és a szocialista Magyarország is gyakran e címerrel fejezte ki szolidaritását a szovjetizálódó ázsiai ország vezetésével.Kellemetlen helyzetbe hozza az utasokat a BKK
Kellemetlen helyzetbe hozza az utasokat a BKK az első ajtós felszállás bevezetésével és a jegykiadó automaták egyre csökkenő számával. Budakeszin már az első teszthétvégén megbukott az új rendszer, ugyanis késő este a buszsofőr egy kiskorú tinédzsert kizárt az utazásból, mert egyiküknél sem volt vonaljegy. A fiatal hiába akart jegyet venni, erre sehol nem volt módja. Mindeközben a BKK arra biztatja a fővárosiakat és agglomerációban élőket: váltsanak autóról közösségi közlekedésre, hogy elkerüljék az iskolakezdéssel járó dugókat.Csaknem hatszázmillióval támogatja a kormány Budakeszi térségében a buszsávok fejlesztését
A budakeszi buszsávok fejlesztéséről szóló tervezői szerződést ötszáznyolcvanhat millió forinttal támogatja a kormány – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a helyszínen.Segédkönyvtáros lesz Szél Bernadett
Hadházy Ákos után Szél Bernadett is megkezdi a közmunkát. A 24.hu szerint a független képviselő a dudálós tüntetésért kirótt százezer forintos büntetését dolgozza le inkább százhúsz órában, mert továbbra is vallja, hogy semmilyen bűnt nem követetett el. Szél Bernadett Facebook-oldalán azt írta, Hadházy Ákoshoz hasonlóan ő is kérte, hogy kórházba küldjék. A koronavírusos betegeket ellátó Korányiba ment volna takarítónak, de a kormányhivatal elutasította javaslatát.Szél Bernadett pofátlanul nagyot lódított hazánkról a német köztévében
Portálunk már beszámolt róla, hogy kinőtték a magyar sajtót az ellenzék csúsztatásai a koronavírus kapcsán, ezért ismét a haladó nyugathoz fordultak. A német köztévé, a Das Erste szürreális tudósítással jelentkezett Magyarországról, Szél Bernadettel és Karácsony Gergellyel a főszerepben. Szél Bernadett többek között azt állította, hogy Budakeszin sem kapnak maszkokat az egészségügyi dolgozók, így nem tudnak helytállni a védekezés frontvonalában, a Budakeszi Egészségügyi Központ főorvosa viszont visszautasította Szél lódításait és megjegyezte, hogy célszerű lenne tájékozódni az ellenzéki politikusoknak, mielőtt nyilatkoznak.Hiénafalkaként, összehangolva támadja az "elnyomott" baloldali sajtó a fideszes többségű Budakeszi önkormányzatot
A balliberális pártok és médiumok rengetegszer delirálnak diktatúráról, látszatdemokráciáról; amikor lehet, ezzel nyomasztják olvasóikat, és ezzel hergelik támogatóikat, hiszen jelenleg szerintük Magyarországon itt tartunk. Most ismét Budakeszi került sorra, ahol a jól becsatornázott, elnyomott baloldal minden alkalommal földhöz vágja magát és belesírja bánatát a szélbe, amikor minimális lehetőséget lát a vagdalkozásra. Ezt aztán meglepő módon felkapja az Átlátszó, a kőbaloldali Mérce, a 168 óra, a 444.hu és számos más cenzúrától szenvedő baloldali orgánum. A mostani jajgatás oka, hogy Budakeszi önkormányzati lapjának soron következő számába olyan pályázati kiírásokról is beküldték a nyomdába az információt, amelyről aznap délután döntött a képviselő-testület. Antidemokratikus és tisztességtelen, diktatórikus lépés? Mivel nem pártpolitikai döntésekről volt szó, hanem nemzeti összetartozásról szóló és helytörténeti gyűjtőpályázatról, amelynek kiírását az illetékes bizottságok már elfogadták, nem a fideszes vezetésű önkormányzat autoriter akarnokságáról van szó, hanem egy formális döntés megelőlegezéséről. Az önkormányzat közleményben ismerte el a hibát, de érthetően megdöbbent, hogy milyen sajtóvisszhangot kapott az ügy a baloldali médiában. Végül persze kiderült, hogy a nemzeti összetartozás kifejezése fáj a DK-s képviselőnek, nem egy szavazási sorrend. Tanulságos történet Budakesziről.Karácsony ma csak hatvanezer budakörnyékit szivatott meg a legújabb "demszkyizmusával"
Katasztrófahelyzet alakult ki a Budakeszi úton, ugyanis egy csőtörés miatt lehetetlenné vált a közlekedés. A naív ember azt gondolná, hogy egy ilyen komoly helyzetet egy felelős városvezetés pillanatok alatt megold annak érdekében, hogy helyreálljon a rend, csakhogy a budapesti főpolgármestert Karácsony Gergelynek hívják. Ennek okán a Fővárosi Vízművek Zrt. december 23-i határidővel rendelte meg a keletkezett hiba elhárítását. A Budakeszi Hírmondó Facebook-oldalán arról számolt be, hogy "normál" kategóriás hibaelhárítás zajlik, vagyis értelemszerűen a legolcsóbb opció, a lap értesülései szerint azonban van a munkálatok megrendelésére – árban eltérő díjazásért – normál, sürgős és azonnali hibaelhárítás.Markolóval elbontott kulturális kincsek? LAKATlanításra hívtak fel a Budakeszi Álomvölgyben (PS-videó)
LAKATlanításra hívták az Álomvölgy Őrzői Budakeszin, szombaton azokat, akik meg akarják védeni a természeti és kulturális értékeinket. A Budakeszi Álomvölgy helyzetéről pénteken írtunk, szombaton pedig a pártok felett álló összefogás tettekkel is bizonyította a csípős, de napos időben, hogy határozottan kiáll Baumgartner Antal és tulajdonostársa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy be akarják építeni a Natura 2000-es besorolás alá eső természetvédelmi területet, miközben a természeti és kulturális értékeket pusztítják el. A PestiSrácok.hu a helyszínen beszélt dr. Győri Ottiliával, Budakeszi polgármesterével, Szigeti Balázzsal, az Álomvölgy Őrzői civil összefogás egyik elindítójával és Szél Bernadett független országgyűlési képviselővel, valamint a demonstrációra ellátogatók közül többekkel. Egyben mindenki egyetértett: közös erővel kell fellépni a terület megvédéséért, ahol nem számít a pártpolitika. Nem akart kameránk elé állni a tulajdonosok természetvédelmi szakértője, dr. Vona Márton, azonban elmondta véleményét, amely szöges ellentétben áll a demonstráció szervezőiével. Nézzék meg videónkat!Ajánljuk még

















