Pesti Srácok

Kellemetlen helyzetbe hozza az utasokat a BKK

Kellemetlen helyzetbe hozza az utasokat a BKK

Kellemetlen helyzetbe hozza az utasokat a BKK az első ajtós felszállás bevezetésével és a jegykiadó automaták egyre csökkenő számával. Budakeszin már az első teszthétvégén megbukott az új rendszer, ugyanis késő este a buszsofőr egy kiskorú tinédzsert kizárt az utazásból, mert egyiküknél sem volt vonaljegy. A fiatal hiába akart jegyet venni, erre sehol nem volt módja. Mindeközben a BKK arra biztatja a fővárosiakat és agglomerációban élőket: váltsanak autóról közösségi közlekedésre, hogy elkerüljék az iskolakezdéssel járó dugókat.

Hiába akart vonaljegyet venni a buszsofőrtől egy tizenéves fiatal, ezt a Budakeszire tartó 22-es buszra nem tehette meg, mert a sofőrnél nem volt jegy, sőt, leparancsolta a fiút a járműről. A történetet a Budakeszi Csevegő lakossági csoportban osztotta meg egy felháborodott szemtanú – szúrta ki a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet korábban foglalkozott vele, hogy Budakeszin kevés a jegykiadó automata, ami azért is problémás, mert a városon belül is külön kiegészítő helykörnyéki jeggyel lehet igénybe venni a közösségi közlekedést. A kevés automata miatt – mindössze három ponton található jegyárusító eszköz – eddig is sokan blicceltek. Az elsőajtós felszállás csak nehezített a helyiek közlekedésén, ráadásul a BKK azt is bejelentette: tizenöt százalékkal csökkenti az automaták számát. A fővárosi közlekedésszervező cég azzal indokolta döntését, hogy egyre többen használják a mobiljegyfunkciót az okostelefonon keresztül. Ami azért is visszás, mert éppen vonaljegyet és kiegészítő jegyet nem lehet venni az online felületen, csak különféle bérleteket. Mint ismert, a sofőrnél ugyan elvileg lehet jegyet venni, de csak száz forinttal drágábban, és csak pontosan kiszámolt összegért.

A BKK nemcsak az automaták számát csökkentette, hanem sorra zárja be a pénzárakat és ügyfélközpontokat, ahol szintén lehetőség volt jegyet váltani, ha éppen nem működött az automata. Ráadásul rengeteg tönkretett automata is van városszerte; külön bűnbandák alakultak arra, hogy eldugaszolják a gép pénzkiadó részét, így sem jegyet, sem visszajárót nem kap a fizető utas.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?