budapest-bérlet
Bajban Budapest baloldali vezetése, rettegve menekültek a Vig Mórtól érkező milliárdokat firtató kérdések elől a képviselők – Fővárosi Közgyűlés
Vegytiszta kommunizmus zajlik a budapesti Városházán, de ezt már évek óta tudjuk. Most azonban újabb lépcsőt építettek a mélység felé Karácsony Gergelyék, ugyanis már a beengedés sem zajlott zökkenőmentesen, gyermekkoromban a nyolcvanas évek magyar-szovjet határállomásán lehetett hasonló csuklóztatásokat tapasztalni, de ez még csak a felvezetés volt a mai Fővárosi Közgyűlés nyalánkságai előtt. A Lánchíd körüli botrány láthatóan elképesztően kellemetlen a baloldal számára, hiszen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is zavarba jött. A főpolgármester-helyettes mindig készségesen válaszol az újságírók kérdéseire, most sem zárkózott el, azonban most a védhetetlen ügyek őt is komoly fejtörés elé állították, ami megmutatkozott a reakcióin és feltűnő terelési technikáján. Miután az ukrán-magyar külügyminiszteri találkozót követően Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elmondta, hogy sem Orbán Viktort, sem Szijjártó Pétert nem tartja oroszbarátnak, kíváncsiak voltunk, hogy a baloldali politikusok ezt követően hogyan fogják bizonygatni, hogy a jelenlegi kormány Putyin utolsó csatlósa. Ez a kérdés azonban teljesen befagyasztotta a baloldali képviselőket, pedig rendkívül tanulságos lett volna megtudni, hogy ezt a huszárvágást milyen taktikával tudják áthidalni. Vélhetően még nem kapták meg a nemzetközi főhadiszállásról az ukázt erre a nehéz kérdésre, így csupán a kínos meneküléssel kápráztattak el bennünket. A közgyűlésen nagy vitát váltott ki a Budapest-bérletek ügye, hiszen a megállapodás a budapestieket segíti, Karácsony Gergely volt olyan arcátlan, hogy a kormány segítő kezét a saját sikerének könyvelte el. Csodálkozunk? Már régen nem. A Budapest-bérletek megmentését is Karigerinek köszönhetjük. Ja, nem! Megint más tollával ékeskedik a főpolgármester
Karácsony Gergely imád mások helyett sikert aratni, vélhetően annyira jó ember, hogy mások boldogságát is át akarja venni, együtt örvendezni a sikernek; ezt teszi most a Budapest-bérletek ügyében is. Általában a főpolgármester a nagy örömködés közepette éppen azokat felejti ki az ünneplésből, akik az eredményt elérték. Emlékszünk az M3-as autópálya bevezető szakaszának zajvédő falára, amit Tarlós Istvánék terveztek és csináltattak meg, majd a 2019-es önkormányzati választásokat követően Karácsony Gergely adta át, Tarlós Istvánt meg sem említve. A baloldal egy projektbe sem kezdett bele, a mások által elindított fejlesztéseket pedig későn, drágábban és csökkentett műszaki tartalommal fejezte be. Így megy ez négy és fél éve, a legutóbbi Budapest-bérletes kamuorgia után pedig Karácsony Gergely ismét saját magának örül egy olyan szituációban, amihez nem sok köze van az akadályképzésen kívül. Aggódnak a fővárosiak a Budapest-bérlet miatt – Bizonytalanságot szült Karácsonyék inkompetenciája (Videó)
Ismeretes: a Budapest-bérlet február végéig marad érvényben, és az, hogy utána milyen változások érintik a fővárosi tömegközlekedést, egyelőre bizonytalan, miután a városvezetés bojkottálta a megállapodást a kormánnyal. Az Index birtokába került BKK-s belső levelezésből kiderült: a 2020 óta változatlan, tehát az inflációt sem követő, évi 7,4 milliárd forintos összeg helyett a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium utolsó ajánlata 8,6 milliárd forint volt. Ezt a közszolgáltatások fenntartásáért kérte az állam a 2022-es év elszámolásához, figyelembe véve az üzemeltetési költségek növekedését. Karácsonyék azonban sokallották a tárca ajánlatát, a határidőig nem fogadták el, így december 31-én a vonatkozó szerződések lejártak. A fővárosi önkormányzat pedig ezzel elveszítette a jogát a hév és az agglomerációs Volánbusz-járatok menetrendjének alakítására, és megszűnt a közös Budapest-bérlet jogi alapja is. Az utca emberét kérdezte lapunk arról, hogy mi a véleménye a Budapest-bérlet körül kialakult bizonytalan helyzetről. Részletek a videóban! Öt perc – Sprinttempóba kapcsolt Karácsony az ellenzéki lyukra futó versenyben
Irigylésre semmiképpen sem méltó tolongás van az ellenzéki oldalon az ügyeletes balek szerepéért, Karácsony Gergely pedig a szám egyik csúcstartójaként állandó favorit. Mostanra pedig a gyenge kezdés után erősen visszaesett a főpolgármester formája, amely úgy ingadozik, mint a kamikaze vízicsúszda. Most éppen a BKK-t sikerült teljesen eljelentékteleníteni, hiszen a fasorban sincs, ha a prioritásokat nézzük. Az igazán fontos dolgok elől, mint a gerikarók, vagy a darázsgarázsok, nem vehetik el a forrást az olyan bolygógyilkos pöfékelők, mint a tömegközlekedés. Lázár János ugyan ajánlatot tett, elsősorban talán inkább a fővárosi embereknek, mintsem Karácsony Gergelynek, de a biciklisávok fővédnöke még keresztülhúzhatja választói számításait. Mindeközben Németországban és Lengyelországban már forrnak az indulatok az ottani balliberálisok bénázásai miatt. Kíváncsian várjuk, hogy Karácsony ellen is lesz-e lázadás, mondjuk éppen a júniusi választásokon. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.