Pesti Srácok

budapest

"Számolom az órákat, hogy mikor megy már el" – így értékelte az utca embere a Karácsony Gergely vezette főváros elmúlt öt évét (Videó)

Gulyás Áron ‎PS Riport 2024 június 5.
2019. november 5-én, Karácsony Gergely eskütétele után tíz olyan alapértéket fogalmazott meg, amelyekhez akkori állítása szerint foggal-körömmel ragaszkodni kívánt. Kijelentette, hogy Budapestnek nincsenek első- és másodrangú polgárai, a város vezetőinek az itt lakók érdekeit kell szolgálniuk, valamint Budapestnek nyitottan, átláthatóan és korrupciótól mentesen kell működnie. Azonban a főpolgármester azt a fogadkozását, hogy a nem rá szavazókat is képviselni fogja, meg sem próbálta valóra váltani, a hozzá köthető korrupciós botrányokról pedig lassan egy egész könyvsorozatot lehetne írni. Mint ismert, 2023. március 31-én Gyurcsány Ferenc nekiment Karácsony Gergelynek a Spirit FM-en, amiért a főpolgármester szerinte nem hajlandó teljesíteni hazafias kötelezettségét, amikor nem támadja elég erőteljesen az Orbán-kormányt, azaz "ebbe a küzdelembe nem viszi bele az egész várost". Azóta pedig Karácsony Budapest ügyeinek kezelése, javainak gyarapítása helyett szinte kizárólag eme "hazafias kötelességével" foglalkozott. A főváros elmúlt öt évéről, illetve a főpolgármester "munkásságáról" is kérdezte stábunk a budapesti lakosokat, akik úgy tűnik, nem elégednek meg azzal a kifogással, hogy a város pénzügyi helyzete "a béka s*gge alatt" van. Részletek a videóban!
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.