budavári fórum
„Meghajlás nélkül képviseljük a magyar álláspontot, ezért egyre jobban tisztelnek bennünket” – Novák Katalin volt Bayer és Huth vendége a Budavári Fórumon (videó)
Mi meghajlás nélkül képviseljük a magyar álláspontot Brüsszelben, ezért folyamatosan növekszik a magyar emberek iránti tisztelet. Ehhez odakint nem voltak hozzászokva, ők a diktátumokat szeretik, de most megtanulják, hogy Magyarország és Lengyelország az EU egyenlő jogú tagja – mondta Novák Katalin családügyi miniszter, a Fidesz szövetségi politikájáért felelős alelnöke Bayer Zsolttal és Huth Gergellyel beszélgetve a Budavári Fórumon. A témák között szerepelt az is, hogy tömegek vehetik igénybe a kormány legújabb családtámogatásait, köztük az egy gyermek után is igényelhető hárommilliós lakásfelújítási támogatást, de szóba került, hogy vajon győzhet-e a neobolsevik szellemben nyomuló, család- kereszténység- és életellenes világhálózat, és az is, hogy milyen esélyei vannak az európai, észak-amerikai patrióta, nemzetben gondolkodó erőknek, köztük Matteo Salvini mozgalmának. Szóba került még, hogy elromolhatott Donald Tusk, az Európai Néppárt elnökének memóriája. és természetesen arról is beszélgettek, hogy miért szükséges az Alaptörvényben rögzíteni, hogy az „anya nő, az apa férfi”. Semjén Zsolt: A gender tilalmát a gyermekek védelmében az Alkotmányban is rögzíteni kell! (videó!)
Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon a Budavári Fórumon, amelyen Bayer Zsolt publicistával és Szarvas Szilveszterrel, a PestiTV és a PestiSrácok.hu hírigazgatójával beszélgetett. Jakabbal, Hadházyval és Tordaival szemben a türelem a kulcselem, mert ők mindig provokálnak, mint ahogy az ellenzék is, a provokációval pedig az a céljuk, hogy legyen egy olyan kép, amikor velük szemben erőszakot lehet dokumentálni – tette hozzá Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes Gyurcsány Ferencről azt mondta, a DK pártelnöke őrült, de tehetséges ember, ugyanakkor veszélyes. “Veszélyes, mert Gyurcsány amorális, nála a jó és a rossz nem létezik, csak az, mi a hasznos és mi nem” – fejtette ki a véleményét Semjén Zsolt, aki a magyar ellenzéki politizálás hátterére is rávilágított. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.