Pesti Srácok

Bayer a baloldali pártok elveiről: a jelöltjük nemcsak rasszista, de még a melósait sem fizette ki

Bayer Zsolt és portálunk két oszlopa, Szarvas Szilveszter és Huth Gergely sok minden mellett az ellenzéki összefogás közös jelöltjét, az antiszemita és rasszista szövegeket írogató Bíró Lászlót is értékelték a Budavári Fórumon.

A tiszaújvárosi időközi választáson megvalósult a teljes ellenzéki összefogás. A kormánypártok jelöltjével szemben egy ellenzéki jelöltet állítottak, akit a Jobbik jelölt volna elvileg. Ám mivel a Jobbiknál a mai napig nem sikerült bejegyezni Jakab Pétert elnöknek, ezért a baloldali pártok nem tehették meg, hogy szemérmesen félreállnak, hogy a Jobbik mérkőzzön a Fidesszel, hanem kénytelenek voltak magukra venni a judapestező, tetűcsúszdázó (Bíró csúzdának írta – a szerk.) és cigányellenes szövegeket eregető fickót. A fórum vendégei megállapították, hogy az antiszemitizmust felülírta a kormányellenesség, már nem számít, hogy kicsoda, micsoda a jelölt. Már nincsenek elvek, nincsenek meggyőződések, nincsenek vörös vonalak, csak és kizárólag a hatalom megszerzéséhez összerakható matematika számít.

Szarvas Szilveszter úgy látja, nem is tehetnek mást az ellenzéki pártok hiszen ha kiállnának Bíró mögül, akkor újrakezdődne az ellenzéki belháború. Papíron jól nézett ki, csak elszámolták magukat – értékelte Huth Gergely. Pedig olyan ügyesen kitalálták, hogy importálják Amerikából a BLM-mozgalom nevű rasszalapú kommunizmust és identitáspolitikát, csak közben elindítottak egy rasszista jelöltek. Lapunk főszerkesztője még azt is hozzátette, hogy azért is kellett az SZFE körüli hiszti, hogy inkább azon aggódjanak a baloldaliak, nem az időközi választáson.

Bayer Zsolt úgy fogalmazott, hogy az ellenzék Rákosinak hiszi magát, elfogadták, hogy 10 millió fasisztával kényszerülnek felépíteni a kommunizmust, és Bíró csak egy a milliókból. Ráadásul ezek jól nevelt fasiszták, mert azzal vannak elfoglalva, hogy beleomoljanak Gyurcsány hátsójába, már nincsenek saját ötleteik. Az elvek kapcsán megjegyezte, ezek a baloldali pártok nemcsak egy rasszista, antiszemita jelölt mögé álltak be, hanem egy olyan mögé, amelyik nem fizeti ki az alkalmazottjait, inkább lelövéssel fenyegeti őket.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.