budavári önkormányzat
Vizsgálóbizottság alakul az I. kerületben V. Naszályi Mártáék gyanús ügylete miatt
Kicsusszanhatott a kötbérfizetési kötelezettség alól a Várnegyed újság kiadásával megbízott cég, miután V. Naszályi Mártáék jócskán a fizetési határidő után fizették ki az általuk benyújtott számlákat. A helyi Fidesz szerint a balliberális polgármester ezzel megkárosíthatta a kerületet, emiatt vizsgálóbizottságot állítanak fel - írja a Magyar Nemzet.A Fidesz szerint saját kerülete kárára segíthetett egy cégnek kimenekülni egy szerződésből V. Naszályi Márta
Újabb budavári üggyel kapcsolatban szeretne tisztán látni a kerületi Fidesz-frakció, felmerült ugyanis annak a gyanúja, hogy V. Naszályi Márta polgármester különböző ügyeskedések révén segített kimenekülni egy szerződésből egy cégnek, ez pedig nemcsak a hivatali visszaélés gyanúját veti föl, hiszen ezzel a kerület anyagi érdekei is sérültek.Elkoptatta az ellenzék önkormányzati többségét V. Naszályi, a kormánypártok átvették a budavári önkormányzat irányítását
Erről maga V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester keseregte tele a Facebookot azt követően, hogy az önkormányzati képviselők megkurtították a felesleges alpolgármesterek számát, és elvették a momentumos Korsós Borbála alpolgármester jogköreit.Elég volt a buszterrorból és az autoriter polgármesteri hozzáállásból – V. Naszályi Márta budavári közmeghallgatásán jártunk (Videó)
„Én adom a pénzt, az lesz, amit én akarok!” V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere autoriter törekvései mellett nem kimondottan kíváncsi az ott élők véleményére. Ezen állítást bizonyította is a legutóbbi budavári lakossági közmeghallgatáson. Helyi lakosok és önkormányzati képviselők két performansszal is készültek, hogy felhívják a városvezetés figyelmét hibás lépéseikre, vagy éppen a döntések hiányára és a káros következményekre. A Hunyadi úti turistabuszok által okozott buszterror régóta megkeseríti az ott élő emberek mindennapjait. V. Naszályi Márta azonban a turistabuszkáosz megoldása helyett inkább kiegyezett a buszlobbival, és a kedvükért még a környezetvédelmi rendeletet is felfüggesztette. De terítéken volt a lakáseladások kérdése is, amellyel gyakorlatilag a polgármesteri székét szerezte V. Naszályi Márta. És ez csak néhány abból a problémahalmazból, amelyek súlyos terhet jelenthetnek majd a kerületiek számára a jövőben is. Mindeközben polgármester asszony látszólag csak csöndes szemlélője vagy elszenvedője az eseményeknek.Rezeg a léc V. Naszályi Márta alatt
A választás óta egyre inkább kiéleződik a baloldal minden belső feszültsége. A jelek szerint most V. Naszályi Márta támogatottsága kezd elfogyni, akit még saját szövetségesei is magára hagytak a Budavári Önkormányzat testületi ülésén. Mindennek tükrében azért megnyugtató, hogy nem kormányon csinálják ugyanezt.Fűtéstámogatási javaslattal indítana a Budavári Önkormányzat új, fideszes képviselője (VIDEÓ!)
Úgy tűnik a fővárosban is kezd az embereknek elegük lenni a baloldal tétlenségéből, hiszen Budafok-Tétényben, Erzsébetvárosban, Józsefvárosban, Óbudán és most az első kerületben is nyert az időközi önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP jelöltje. Fazekas Csilla nagyon örült a sikernek és első intézkedésként a képviselő testület elé fognak tenni egy fűtéstámogatási javaslatot, melynek értelmében a kerületiek havi tízezer forintos támogatásban részesülhetnek. Azzal, hogy a kormánypártok jelöltje nyerte a választást nagy esély van rá, hogy megszavazza a testület a javaslatot, hiszen a független képviselőkkel már többséget alkotnak a Fidesz-KDNP képviselői. A Párbeszédes polgármester, V. Naszályi Márta ugyan gratulált Fazekas Csillának a közösségi oldalán a győzelemhez, ugyanakkor ezzel vesztett erejéből és kénytelen lesz elkezdeni érdemben és nem csak szóban dolgozni az itt lakókért. Jövőbeni tervekről, a polgármesterrel való együttműködésről és a Vérmező fejlesztéséről is kérdeztük a Budavári Önkormányzat újdonsült képviselőjét, Fazekas Csillát.Tízmilliókkal támogatja a „kivéreztetett” Budavári Önkormányzat Alföldiék érzékenyítő kurzusait (videó)
Közfeladatok ellátásra nincs pénz, de legalább érzékenyítésre akad. Átláthatóság is van, csak éppen nem úgy. Hiszen utóbbi nem a költségvetésre, hanem inkább a haveri névsorra, amelynek kiszolgálása a Budavári Önkormányzat vezetésének egyre fontosabb feladata, hiszen V. Naszályi Márta, a kerület párbeszédes polgármestere körül egyre fogy a levegő. Sorozatos botrányait követően már a baloldali politikusok is kezdenek kihátrálni mögüle, míg a múlt heti közmeghallgatás egyenesen káoszba fulladt a lakossági elégedetlenség miatt. A saját, igencsak hiányos városvezetési döntéseit firtató kérdésekre, amelyek a buszparkolóktól a közokirat-hamisítási ügyig terjednek, V. Naszályi a kormányra való enervált mutogatással felelt, mondván, elvonások vannak. Legutóbbi döntésével azonban ezt az „aduászt” saját kezéből csavarta ki a polgármester asszony.V. Naszályi meghátrált, egyelőre mégsem támogatná Alföldiék színházát
Visszavonta az Átrium magánszínház alapítványának 35 millió forintos támogatásáról szóló előterjesztését V. Naszályi Márta – ezt a baloldali polgármester a mai testületi ülésen jelentette be. A támogatás elég visszás lenne; a helyi fideszes önkormányzati képviselő szerint az összegért cserébe a kerületi középiskolásoknak érzékenyítő foglalkozásokat tartanának Alföldi Róberték.Tiszta kéz, üvegzseb – Feljelentették V. Naszályit a költségvetés meghamisításáért
Eddig sem volt idegen a költségvetéssel való machinálás a baloldali politikusoktól, de ilyen nyílt és szenvtelen törvénysértésre talán még nem akadt példa – fogalmazott Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz budavári önkormányzati képviselője az I. kerületi Rendőrkapitányság épülete előtt csütörtökön délelőtt. A képviselő szerint a kerület párbeszédes polgármestere a valóságtól 100 millió forintos nagyságrendben eltérő költségvetési rendeletet hirdetett ki 2020-ban a testület által elfogadotthoz képest, amellyel közokirat-hamisítást követett el. Az ügyben a kerületi Fidesz feljelentést tett, így V. Naszályi nemcsak politikai, hanem büntetőjogi következményekkel is számolhat.Ajánljuk még

















