burány sándor
Lackner Csaba menekült a Hír TV kamerája elől (VIDEÓ)
Hiába várakozott a Hír TV Lackner Csaba szocialista politikus háza előtt, Lackner szélsebesen autójához menekült, majd szó nélkül elhajtott. Ismert: nemrégiben a Hír TV hozta nyilvánosságra azt a felvételt, amelyen az ellenzék egyik kispesti jelöltje egy tasak fehér port igazgat el szakszerűen az asztalon, majd arról mesél, hogyan kell úgy évente 100 milliót „keresni” (értsd: lopni), hogy az nem hiányzik a büdzséből.Hír TV: Burányt rejtett kamera használatára is tanították
A Hír TV már öt évvel ezelőtt megírta, hogy az Egyenlítő blog volt főszerkesztője, Németh Gábor rejtett kamera használatára tanította a szocialista Burány Sándort. A videó még az előző önkormányzati választás előtt készült a kispesti pártirodában. Burány Sándor akkor nem árulta el, mire kellett a kamera. A pártszóvivő kampányfogásnak tartotta Németh Gábor akcióját.Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor ellen
Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor, a Párbeszéd - korábban a szocialisták - országgyűlési képviselője ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken közölte, a vádirat szerint január 19-én 22 óra körül Burány Sándor úgy közlekedett a fővárosban a IX. kerületi Határ úton a Nagykőrösi út irányába, hogy szervezetében alkohol volt.Burány elismerte, hogy beszeszelve ült a volán mögé
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Burány Sándort, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.Egy sört ivott éhgyomorra... no meg "a normákat néha meg kell sérteni" - így magyarázkodik Burány
Az ominózus januári estén mindössze egy sört ivott meg, és nem vacsorázott. Hazafelé állították meg a rendőrök, akik a szondát is megfújatták vele, ami ittas állapotot mutatott ki - magyarázta szorult helyzetét Burány Sándor szocialista képviselő az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorában. Tordai Bence Parlamentben tanúsított tiszteletlen viselkedése is szóba került, amire Burány igencsak különösen kommentált...Búcsút mondott mentelmi jogának az ittasan vezető Burány Sándor
Felfüggesztette hétfőn délután az Országgyűlés az ittas vezetéssel gyanúsított Burány Sándor mentelmi jogát, miután az illetékes bizottság erre tett egyhangú javaslatot. Az MSZP politikusaként a Párbeszéd frakcióját erősítő Burány elmondta, hogy tettéért vállalja a felelősséget, és azt állította, hogy pártjában nem keltett különösebb visszhangot az esete.Ma döntenek az ittasan vezető Párbeszéd-képviselő mentelmi jogáról
Az Országgyűlés kétnapos ülésbe kezd, a képviselők ma döntenek az ittas vezetéssel gyanúsított Burány Sándor (Párbeszéd) mentelmi ügyében, majd a kormányt interpellálják.Ajánljuk még

















