byd
A "kínai Tesla", azaz a BYD Magyarországon építheti első európai autógyárát
A világ második legnagyobb elektromosautó-óriásaként jegyzett kínai BYD Magyarországon építheti meg az első európai autógyárát – írja az Index német sajtóinformációkra hivatkozva.Új elektromos autóbuszokat helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Szegeden
Nyolc új elektromos autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Szegeden, a járművek egy töltéssel akár 300 kilométert is képesek megtenni – közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.Szijjártó Péter: a kínai BYD tízmilliárd forintos beruházása száz új munkahelyet hoz létre Fóton
A BYD kínai elektromosautó-gyártó tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Fóton, amely első körben száz új munkahelyet hoz létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a kínai Sencsenben.Magyarországon legyártották az első tisztán elektromos meghajtású autóbuszt a Volánbusz számára
Ünnepélyes keretek között vehette át az első, saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszát a Volánbusz. A BYD K9UB típusú, zöld technológiával hajtott autóbusz a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot, megkönnyítve az utasok számára a közszolgáltatások, munkahelyek és a turisztikai desztinációk biztonságos elérését Magyarország és Szlovákia között.Ajánljuk még