camorra
Hetven maffiózót vettek őrizetbe Olaszországban
Mintegy hetven maffiózót vettek őrizetbe Olaszországban, jelentős csapást mérve a szervezett bűnözésre az olajipari ágazatban – közölték a helyi hatóságok csütörtökön. A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak több különböző bűnszervezet tagjai; vannak köztük a nápolyi camorra, a calabriai 'ndrangheta emberei is. Az úgynevezett olajmaffia elleni nyomozás keretében egymilliárd euró értékben foglaltak le vagyontárgyakat, ingatlanokat, illetve cégeket.Elhunyt a Camorra olasz bűnszervezet egyik bebörtönzött vezetője
Elhunyt a hírhedt Camorra bűnszervezet egyik bebörtönzött vezetője Olaszországban – közölte a pármai bíróság csütörtökön. A sajtó értesülései szerint a 79 éves korában elhunyt Raffaele Cutolo a Nuova Camorra Organizzata (Újjászervezett Camorra) egyik alapító tagja volt. Úgy tudni, tüdőgyulladásban halt meg egy kórház fegyencek részére elkülönített részlegén.Nápolyban lebontották a "maffia felhőkarcolóit"
Eltűntek Nápolyban a Camorra bűnszervezet jelképeinek számító külvárosi lakótelepi tornyok. Az utolsó épület lebontását szerdán fejezték be.A maffia élelmiszerrel szerez új tagokat a járványban Dél-Olaszországban
A szicíliai Palermóban – éppúgy, mint Nápolyban – a helyi szervezett bűnözés élelmiszerrel megpakolt bevásárlószatyrokkal segít a koronavírus-járványban munka nélkül maradt családokon, így kötelezve el őket a maffiának Francesco Lo Voi palermói maffiaellenes államügyész szerint, aki a nemzetközi sajtó képviselőinek, köztük az MTI-nek nyilatkozott.Spagettizés közben kapták el Nápoly maffiafőnökét
Az olasz rendőrség összehangolt akcióban, 150 egyenruhással elfogta Marco Di Laurót, a nápolyi maffiafőnököt, akit az ország második legveszélyesebb körözött bűnözőjeként tartottak számon. A 38 éves maffiózót 2006 óta keresték, egy nő meggyilkolása vezethetett a nyomára - írja az Index.Ajánljuk még