cári hadsereg
Magyar huszárok húsvétja az első világháború frontvonalában
Az 1914 és 1918 közötti időszakról elsősorban a Nagy Háború rémképe jelenik meg előttünk. Egy olyan háborúé, amelyhez – hazájuk hívó szavára – Európa minden országának fiai büszkén és boldogan csatlakoztak, a polgárok – anyák, feleségek és idősebbek – pedig virágokkal kísérték útjukra fiaikat és férjeiket. Majd a dicsőséges bevonulás és boldogság addig soha nem látott pusztításba és tragédiába csapott át, amely óriási emberáldozatokat követelt. De a háború vészterhes időszakában – amikor a harcban álló nemzetek fiai a győzelem reményében egymás ellen harcoltak – még akkor is megjelent előttük, ahogy huszárjaink előtt is, egy kis reménysugár, amelyet nem tábornokok és politikusok hoztak el hőseinknek, hanem az egyik legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét szent ünnepe, Krisztus feltámadásának napja. Így, erre a kis időre a béke reményébe vetett hit a keleti frontot is átjárta, ahol huszárjaink és a cári hadsereg katonái harcoltak egymással. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Gulyás: minden másnál veszélyesebb, ha a magyar baloldal kerül kormányra
Gulyás: a jelenlegi helyzetben minden másnál veszélyesebb, ha a magyar baloldal kerül kormányra. Zelenszkijék újabb módot találtak az ukránok likvidálására
Zelenszkij nem elégszik meg azzal, hogy fiait csak a frontra küldve aprítsa, hanem más eszközökkel is igyekszik likvidálni a népét.