cégháló
Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is. A DK-s Arató Gergely a határon túli magyarok ellen hergel, miközben a kormányt vádolja a magyar összetartozás elárulásával (Karantén-vlog)
Széles ismét a paletta, az ellenzéki megmondóemberek bőven ellátták a Karantént mesteri munícióval, amelyeken időnként idegeskedünk, néha a fejünket fogjuk, máskor jókat nevetünk. Alapvetően mégis szánalmas, hogy – sajátos módon kínálva alternatívát – például Gyurcsány Ferenc hű csatlósa, Arató Gergely nem tud leszakadni a határon túli magyarok iránti hergeléssel. Furcsa egy magyarországi pártnál arra hivatkozni, hogy magyargyűlölő; 2004. december 5. óta tudjuk, hogy Gyurcsányék ezt büszkén vállalják is, sőt, minden alkalommal igyekeznek egy lapáttal rátenni a gusztustalan szólamokra. Nem maradhatott ki a Karanténból az a Márki-Zay Péter sem, aki még mindig igyekszik minél erősebben megsérteni a fideszes szavazókat, majd fennhéjázva szólítja fel őket, hogy szavazzanak rá. A nemzet Zajos Petije közben azt sem felejti el, hogy az ovis LMBTQ-propaganda veszélyeit bagatellizálja és hülyeségnek tartsa, de egy jó fasisztázásra is futja az önimádó hódmezővásárhelyi politikusnak. Nem hagyhattuk ki a csok ellen hörgő kőkomcsi Jámbor Andrást és kedves barátját, a szocialista Hiszékeny Dezsőt sem, akik nyugodt arccal adták el a csok fölöslegességét, amit egy szélsőbaloldali maszlaggal és ígéretcunamival fejeltek meg. Végül igazmondó Cseh Katalin is a hálónkba került, aki a baráti ATV stúdiójában mutatta meg, hogy belpolitikai és külpolitikai szakértő egyben, sőt gazdasági tudor is, csak éppen a kérdésekre nem tud válaszolni, a közel 5 milliárd forintos uniós pénzzel kapcsolatban pedig zavartan hadovált, tagadva mindent, még azt is, hogy bármi történt volna az ügyben. Érthető: egy több szervet magába foglaló nyomozás és a házkutatás az egyik telephelyükön nyilván kívül esik az érdemi események halmazán. Ma sem fogtok unatkozni! Cseh Katalint cáfolják a céges iratok – Váci és sziráki céghálós birodalommal vadásztak az uniós pénzekre
Ordasat kamuzott a momentumos Cseh Katalin az érdekeltségénél és üzleti partnereiknél landolt 4,8 milliárd forintnyi közpénzbotrányról, Fekete-Győr András szekértolója és EP-képviselője ráadásul ellenzéki politikusokat is magával rántott a hazugságcunamiba, miután mások mellett Hadházy Ákos is védelmébe vette a minden jel szerint EU-s források rabjává vált hálózat politikusát. A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderítette, Cseh Katalin és a mögötte álló, ügyeskedésben és trükközésben érdekelt hálózat cégeihez ömlött az uniós pénz, hovatovább Vác és a Nógrád megyei, mindössze 1200 lakosú Szirák volt a cégháló két központja, minden érintett és az ügyletekben részt vevő cég ugyanoda volt bejegyezve: Vácra, a Nádas utcába és Szirákra, a Jókai út 41-be. Portálunk oknyomozása bizonyítja: Cseh Katalin és hálózatának cégei a váci és sziráki telephelyen hozták létre uniós pénzekre vadászó birodalmukat, a cégek EU-s pályázatokat vettek célkeresztbe, együttesen váltogatták a telephelyeket és a fióktelepeket, amellyel több milliárd forintnyi uniós pénzt tettek zsebre. A céges iratok bizonyítják: a botrányban érintett vállalkozások mindegyike jelenleg is folytat tevékenységet Szirákon, de a hálózat Svájcig és Szerbiáig is szőtte a pókhálóját.