Pesti Srácok

Minden, amit a Cseh Katalin-botrányról tudni érdemes!

null

A nyár közepén robbant ki a Cseh Katalin-botrány: a momentumos EP-képviselőről a Bennfentes.net hozta nyilvánosságra, hogy Csehről lehet szó a később a Városháza-botrányt is kiteregető Anonymus-videókban. A Cseh család és üzleti köre négy és fél milliárd forint európai uniós támogatást és 300 millió forintnyi állami támogatást nyertek el. A kulcsvállalat a történetben a Pannónia Nyomda Kft., amelynek jelenleg Halász Gábor az ügyvezetője, korábban viszont, 2013 májusától 2018 januárjáig az azóta a Momentum színeiben politizáló Cseh Katalin. A sorra napvilágra kerülő botrányok ellenére a politikus azóta is a helyén van, és még csak meg sem fordult a fejében, hogy lemondjon. Az ügyben nyomozás indult, a NAV pedig az egyik botrányhoz köthető cég telephelyén kutatást végzett.

A Cseh család régóta komoly bizniszeket folytatott: bő tíz éve alapította a Pannónia Nyomdát Cseh Katalin apja, Cseh Tibor, aki az alapítás után három évvel már rábízta a cég irányítását az akkor 25 éves, későbbi momentumos politikusra, aki öt éven át igazgatta a vállalatot. Ebben az időben több uniós pályázaton is indultak, ahol több mint 68 millió forint támogatást nyertek egy hologramos technológia kifejlesztésére. Majd később ugyanez a cég 217 579 410 forintot nyert egy szintén Széchenyi 2020-as pályázaton, úgynevezett holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató kifejlesztésére. Mindezt úgy, hogy Cseh és pártja végig azon ügyködött, hogy Brüsszel elzárja a pénzcsapokat hazánk irányába, mivel az uniós pénzeket állításuk szerint ellopja a kormány. A cég nagyobbik ügylete abban az időszakban zajlott, amikor Cseh már EP-képviselőként Brüsszelben volt.

Igaz, a cég ügyvezetője ekkor már nem ő volt. Azonban Anonymus nem 285 millió forintról, hanem 4,5 milliárd forintról beszélt, így a bennfentes.net rákeresett arra is, hogy a Pannónia Nyomda Kft. még milyen cégekkel lehet kapcsolatban. Így bukkantak rá a NOVA-INN Kft-re, a Mondat Kft-re és a Holotech Kft-re, amelyek ugyanarra a váci címre vannak bejegyezve, mint ahol a Pannónia Nyomda Kft. megnyerte a csaknem 70 millió forintos EU-s támogatást.

PestiSracok facebook image

  • A NOVA-INN összesen 200 millió forintot nyert.
  • A Mondat Kft. – amely több telephellyel is rendelkezik – 2004 óta összesen 498 809 958 forint európai uniós támogatáshoz jutott hozzá.
  • A Holotech Hungary Kft. pedig 1 milliárd 748 millió forintot nyert el nagy sebességű ipari alkalmazásra megfelelő, színes, digitális hologramíró berendezés fejlesztésére.

A Pannónia Nyomda céghálójában szerepel még az Uniotech Kft., amely ugyanarra a sziráki címre van bejegyezve, mint a Pannónia Nyomda Kft is. Ez a cég 63 167 270 forintnyi uniós támogatást zsebelt be 2011 óta. És nem maradhat ki a sorból a Royal Press Hungary Kft. sem, amely a korábban említett Holotech Hungary Kft. elődje. A két cég összesen 3 731 475 611 forintot zsebelt be.

A leadben említettük már Halász Gábor nevét – a PestiSrácok.hu komoly összefonódást talált a Cseh család és Halász Gábor között. Cseh Katalin korábban többször hangoztatta, hogy ősei Topolyáról származnak, Halász Gábor pedig korábban szintén a Vajdaságban élt, de ma már Budapesten lakik. Korábbi, illetve jelenlegi cégeit vizsgálva elmondható, hogy három esetben is egymásnak adták el a cégeket Cseh Tiborral, vagy lányával, Cseh Katalinnal. Ráadásul 2013 januárja óta közös budapesti székhelyet használ a Halász Gábor alapította Montenegro Print Kft., illetve az akkoriban még javában a Cseh családhoz tartozó Pannónia Nyomda. Érdekes, hogy éppen Topolyán található egy magyarországihoz kísértetiesen hasonló tevékenységű cég, a Panonia Print doo., amelynek képviselője Cseh Tibor, azaz Cseh Katalin apja. A céget 2006-ban, tehát négy évvel azelőtt alapították, hogy Magyarországon létrejött volna a Pannónia Nyomda Kft. A Cseh család Vajdaságban élő ágának több tagja is ezt adta meg munkahelyeként a közösségi oldalán, közülük ráadásul többet ismernek is Halász Gábor szülei. Halász mellett a Lakatos család is összefonódik Cseh Katalinék érdekeltségeivel, sőt, közösen Vácon és Szirákon hozták létre a hálózat két központját, amelyek segítségével később uniós pénzekre pályáztak.

Katka csehül áll

Cseh Katalin első megszólalásában tagadta, hogy cégháló állt volna fent; szerinte csak annyi a kapcsolat az általa korábban vezetett cég és a többi vállalkozás között, hogy azok ugyanarra a címre vannak bejegyezve. Azonban a Cseh Katalin nyilatkozatában megfogalmazottnál összetettebb kapcsolat állhat fenn a politikushoz köthető cégek között. Érdemes megnézni a következő videót, amelyben Szalai Szilárd kollégánk kérdezte botrányával kapcsolatban az EP-képviselőt.

Pár nappal az ügy kirobbanása után derült ki, hogy a NOlimpiával ismertséget szerző politikus köthető cég az olimpiára hivatkozva kért EU-s támogatást hologramos technológia kifejlesztésére. Cseh Katalin elismerte a pályázás tényét és azt állította, hogy minden rendben volt a pályázattal. Állításuk szerint a HoloTech Switzerland AG már évekkel korábban kifejlesztett egy hologram-technológiát. A pályázati anyag része volt, hogy ez a technológia majd milyen jól fog jönni a 2024-es budapesti olimpián, amit végül a Momentum gáncsolt el.

mondta egy momentumos küldöttgyűlésen Cseh Katalin.

A közérdekű bejelentéseiről ismertté vált Tényi István augusztus elején fordult a Központi Nyomozó Főügyészséghez, és jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt feljelentést tett. Közben a GVH, azaz a Gazdasági Versenyhivatalhoz is érkezett bejelentés az üggyel kapcsolatban.

Ősszel nyomozást indított a NAV

A PestiSrácok.hu elsőként számolt be róla, hogy szeptember elején költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Cseh Katalinhoz köthető botránnyal összefüggésben a NAV.

mondta portálunknak Budai Gyula, aki hozzátette, hogy a szécsényi pályázatokat külön szeretné Cseh Katalin figyelmébe ajánlani, ahol közel 1,6 milliárd forint támogatást igényeltek az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanra és a mai napig egy kapavágás sem történt.

Szécsényben a Cseh családhoz köthető vállalkozások 1,5 milliárd forintot meghaladó támogatást kaptak a Rákóczi út 125. szám alatti ingatlanra. Vélhetően senki nem lepődik meg azon, hogy ezen a címen is felbukkan majdnem az összes cég, Cseh Katalinék pedig valamiért fontosnak tartották, hogy a már említett Pannónia Nyomda Kft. is „ideköltözzön”. Az említett ingatlan tulajdonosa egyébként a pályázatok benyújtásakor az Unilever Kft. volt, azonban 2019 augusztusa óta ezt az épületet már a helyi önkormányzat birtokolja.

– hangsúlyozta lapunknak adott exkluzív interjújában az országgyűlési képviselő.

Pár nappal a NAV-nyomozás hírének megjelenése után derült ki, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálódik. Deutsch Tamás augusztus elején jelentette fel Cseh Katalint az OLAF-nál a mutyigyanús nyomdaügy miatt. A fideszes EP-képviselő közösségi oldalán jelentette be, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal megkezdte a vizsgálatot a momentumos politikus körüli botrány kapcsán. Deutsch Tamás bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy augusztus elején tett bejelentést az OLAF-nál Cseh Katalin ügyében, európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt. Az OLAF most levélben arról tájékoztatta a fideszes EP-képviselőt, hogy megkezdte a Cseh Katalin-ügy vizsgálatának előkészítését, és ehhez további adatokat és információkat is kért a korrupciógyanús ügyről.

Akcióban a NAV?

Szerdán portálunkon is olvashatták, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai szállták meg a váci Nádas utca 2. alatt lévő telephelyet. A fotók, amelyeken ellenőrök és felügyelők láthatók, az egyik, Cseh Katalinhoz köthető cég telephelyének közvetlen közelében készültek. Ezen a címen van az egyik olyan cégnek a székhelye, amely masszívan érintett a Cseh Katalinhoz köthető botrányban.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.