pannónia nyomda kft.
Az Ügy: Cseh Katalinék Szécsényben még a kulcsát sem kérték el annak az épületnek, ahol állítólag egy hologram nyomdát üzemeltetnek
A PestiTV Ügy című műsora lerántotta a leplet Cseh Katalinék igencsak megkérdőjelezhető - sokak számára pofátlan - pénzügyi manőverezéseiről, amiket nem igazán mondhatunk szimpla "pályázati ügyeskedésnek". Felvenni milliárdokat egyetlen kapavágás nélkül, az akár kimerítheti a költségvetési csalás bűntettét, az ügyben már a nyomozóhatóság is vizsgálódik. A Nógrád megyei Szécsény az ország leghátrányosabb térségében található. Nem véletlen, hogy éppen itt létesítettek telephelyet a hálóban szereplő cégek. Itt nyújthattak be a legnagyobb intenzitás mellett pályázatot a 3D-s holografikus nyomdájuk kifejlesztéséhez. Kutatás-fejlesztést, gyártósor telepítést ígértek, sőt még kapacitásbővítésre is pályáztak és nyertek, úgy, hogy közben a fejlesztés helyeként megjelölt épület kulcsát sem kérték el. A 1,5 milliárd forintot, amelyből Szécsényben egy kapavágást nem ejtettek, valós szécsényi cégek elől happolták el. Az Ügy stábja a háló egyik cégének újabb telephelyét is megtalálta, naná hogy szintén Nógrádban. Vanyarc nevű kisfalu utolsó épületében, az erdő szélén, egy üveges üzembe fészkelték be magukat. Egy, a terepet rendező férfi azt mondta, hogy most ott működik a holografikus csodanyomda... Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.