cernavoda
Új "Csernobil" amerikai pénzből? – Bezzegromániával teszteltetné az Egyesült Államok az eddig kipróbálatlan atomerőműveit
Joe Biden amerikai elnök elment a glasgow-i klímacsúcsra, bocsánatot kért, amiért Donald Trump annak idején kilépett a klímaegyezményből, jól leszúrta a kínai és az orosz elnököt, amiért ők viszont nem mentek el, eközben csak úgy mellékesen Amerika a klímacsúcs ürügyén megfűzte a románokat, hogy náluk építhessék fel új, kísérleti moduláris atomerőműveiket. A nagy sajtóvisszhang egyelőre elmaradt, holott az Európai Unió és az atomenergia viszonyában ezzel a húzással Románia újrakeverte a kártyákat, hiszen az atomerőmű-építés szándékával már nincs Magyarország egyedül Kelet-Európában, ráadásul pont az a Románia bútorozott most egybe az amerikaiakkal atomügyben, amely korábban az Európai Unió irányelveire hivatkozva állította le együttműködését a kínaiakkal. A bejelentés kapcsán ráadásul a román sajtó azt feszegeti, az USA talán nem véletlenül nem saját földjén teszteli az új reaktorokat. Mint fogalmaznak, "a következő években az amerikaiak beejtőernyőzik a reaktorokat Romániába, hogy lássák, felrobbannak-e maximális terheltség alatt. Hogy működnek-e vagy sem". Hozzáteszik, ha sikeres lesz a teszt, a technológiát kifejlesztő NuScale, és közvetve az Egyesült Államok "óriási hasznot fog bezsebelni [...], ha viszont kudarcba fullad, egyáltalán nem kizárt, hogy Romániára egy igazi, csernobili típusú katasztrófa vár". Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.