Pesti Srácok

cintányér

Vastagodik a bőr az arcon: az olimpiát meglékelő Fegyőr szívügye a sport, sőt a magyar foci; Karigeri egója az egekben (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 június 11.
Hihetetlen kimerítő beszélgetést folytatott Karácsony Gergely az Index kibeszélőjében, ahol megpróbált vicces lenni. Utóbbi sajnos nem sikerült, de számunkra különleges kimerültséget jelentett végignézni az izzadságszagú jópofáskodást, amit a főpolgármester leművelt. Okosabbak most sem lettünk, hiszen a szokásos parancsszavakat hallhattuk, miszerint Orbán Viktor eljátszotta a nép bizalmát, tizenegy év alatt SEMMIT sem tett az országért, de majd a balos tömörülés kiköszörüli a csorbát, ahogy azt látjuk a másfél év alatt romba döntött Budapesten is. A főpolgármester nagyképűen ellentámadásba ment át a nyelvtudása miatti kérdéskörben is, hiszen elmondta, hogy olyan nemzetközi kapcsolatrendszere egyik ellenzéki politikusnak sincs, mint neki. A Karantén természetesen ezt nem hagyhatta szó nélkül, örömmel csaptunk le az idegesítően bárgyú, ám rendkívül kártékony gondolatokra, de ha megnézitek a videót, az is kiderül, hogy mi köze van a cintányéroknak és a bohócoknak Karigerihez. Szomorú, de Dobrev Klára tovább ontja a gusztustalan hazugságokat, hiszen az ország különböző pontjain haknizó Gyurcsányné ismét igyekszik a 2010 előtti baloldali kormányokat dicsőíteni, miközben a tej és a tojás árának drágulásával ad mattot a kormánynak. Azt is megtudtuk, hogy minden nagy bajunkra egy megoldás van: a magyar euró, amely az Európai Egyesült Államok és a baloldal torz szerelemgyereke lenne a gyurcsányista jövőben. Aki velünk tart, megismerheti a legnagyobb szívvel rendelkező szocialistát, az Országgyűlésben egyébként folyamatosan fröcsögő, fenyegetőző Harangozó Tamást, de Fegyőr szívügyéről is ejtünk néhány szót, hiszen a Petőfit sminktanfolyamra cserélő, olimpiát meglékelő momentumos most a magyar sportot, azon belül is a magyar focit akarja megújítani és rendbehozni. Akinek elege van az agybajból, a Karantén végén meghallgathatja Orbán Viktor bejelentését is, hiszen a népnyúzó diktátor adóvisszatérítést helyezett kilátásba a gyermeket nevelő szülőknek. Érdekes, hogy a habzó nyállal gyűlölködő ellenzék ezen napokkal később sem tudott fogást találni. Ne is várjuk meg a brainstorming végét, nézzük együtt a Karanténvlogot!