cpac hungary
Szánthó Miklós: A jövőnk ellen készülő liberális merényletet csak a jobboldali erők összefogásával hiúsíthatjuk meg
Szeretne a hazai baloldal is olyan „elszigetelt” lenni, mint mi – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatója a nemrég Budapesten megszervezett CPAC kapcsán beszélt arról, hogy milyen visszhangjai voltak a konzervatív konferenciának Európában és a tengerentúlon.A globalista cenzorok letiltották Steve Bannon, Trump egykori stratégiai tanácsadójának videóját
Erőteljes üzenetet küldött a CPAC Hungary-nek Donald Trump mellett az elnök korábbi stratégiai főtanácsadója, Steve Bannon is, mondanivalója azonban csípte a szemüket, így a legnagyobb videómegosztóról letiltották azt. Az Alapjogokért Központ ezért más felületen, de újrapublikálta a videót, hogy azok is láthassák, akik elől a globalista cenzúra el akarta rejteni Steve Bannon üzenetét.EP-képviselő a PS-nek: tönkre akarják tenni a nemzeteinket
A közelben dúló háború tekintetében nagyon remélem, hogy meg tudják győzni Putyint arról, vonuljon vissza és fejezze be az agresszióját – mondta el a PS-nek Hermann Tertsch EP-képviselő, majd hozzátette: ekkor lehetne vége a háborúnak. Mint mondta, a migráció egy globális fenyegetés, a bevándorlással tönkre akarják tenni a nemzeteinket. A politikus szerint egy olyan világot akarnak létrehozni, ahol nincsenek egymás közötti kapcsolatok és nincsen identitás.CPAC Hungary – Nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér a globalistákkal szemben
Az Alapjogokért Központ által szervezett CPAC Hungaryn pártpolitikai hovatartozásokat felülíró és kontinenseken átívelő koalíció jött létre az Isten, haza, család értékegysége mellett. A magyar jobboldal, az amerikai konzervatívok, valamint európai szövetségeseink részvételével lezajlott konferencia beteljesítette az „együtt erő vagyunk” ígéretét. Magyar szervezésben nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér, a szuverenisták szövetsége a globalista hálózatokkal szemben – mert csak együtt van erőnk a békéhez! – olvasható az Alapjogokért Központ Facebook-bejegyzésében.Orbán Balázs: Magyarország összekötő kapocs kíván lenni a világ konzervatív erői között
Magyarország összekötő kapocs kíván lenni a migrációt, a marxista-gender elképzelésrendszert és a gyerekek szexualizálását ellenző, a birodalmi külpolitizálásra és a háborúra nemet mondó konzervatív erők között - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Stephen Bartulica a PS-nek: a genderideológia az érzelmi bántalmazás egyik formája (videó)
A nemek közötti ideológia és e káros ideológia gyermekekre való kiterjesztése a civilizációnkat fenyegető egyik fő veszély – mondta el a PS-nek, Stephen Barticula, a genderideológia elleni harc egyik kulcsfigurája. Kifejtette, ez nemcsak káros, hanem ez az érzelmi bántalmazás egyik formája. A szakértő arról is beszélt, hogy egy plasztikai műtéttel lehetetlen egy teljesen más emberré válni, és bár a tinédzserek hajlamosak lázadók lenni, a probléma az, hogy most olyan eszméknek vannak kitéve, amelyek annyira károsak, hogy végleg megváltoztathatják az életüket.A világ konzervatívjainak tudniuk kell egymásról – Exkluzív interjút adott Gulyás Gergely a PS-nek (Videó)
A CPAC második napján Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is az előadók között szerepelt. Beszédében úgy fogalmazott, hogy Magyarországon egy konzervatív kísérlet zajlik, amely azért sikeres, mert demokratikus legitimizáció áll mögötte, immár negyedszer nyert hatalmas fölénnyel választást, és sikeres, mert nem mondott le azokról az értékekről, amelyekről sok magát konzervatívnak nevező európai párt lemondott. Előadása után exkluzív interjút adott stábunknak.Véget ért a CPAC ’23 – ilyennek látták a résztvevők (Videó)
A mai napon ért véget Európa egyik legnagyobb konzervatív konferenciája, a CPAC Hungary, amelyet másodszor szerveztek meg hazánkban az Alapjogokért Központ szervezésében. Az előadásokról, panelbeszélgetésekről portálunk is folyamatosan beszámolt. Most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy a vendégek hogyan látták a rendezvényt, és szerintük melyek voltak a legfontosabb üzenetei, témakörei, és melyek azok a gondolatok, amelyeket magukkal tudnak vinni.GEOrgPOLITIKA – Bejelentkezés a CPAC-ről Király Nórával
Ahogy közeledtem a Bálnához és egyre több ismerőssel találkoztam, akik a CPAC-ra igyekeztek, átjárt egy érzés, hogy mennyire jó dolog konzervatívnak lenni, a normalitás talaján állni, elutasítani az eszement genderpropagandát, a bevándorlást, a multikulturális társadalmi modellt és minden hasonlót, ami a nyugati társadalmakat tönkreteszi. A bűnözési hullám, a terrorizmus és a fiatalok identitásvesztése mind ennek a liberális maszlagnak köszönhető.Ajánljuk még
















