Pesti Srácok

csaba testvér

Amit Böjte atya harminc éve "csinál", sokkal több, mint gyermekmentés (videó)

Vesztegzár 2023 június 6.
Idén harminc éves a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az egész világon egyedülálló gyermekellátó intézményhálózat, amelyet Böjte Csaba ferences szerzetes épített fel Erdélyben. Csaba testvér, ahogy a követői, tisztelői nevezik, hatezer gyermeknek adott esélyt egy teljesebb, boldogabb életre az elmúlt három évtizedben. Nemcsak árvákat nevelnek, hanem nehéz családi körülmények közt, nyomornegyedekben született gyermekeket, akiket a civilizáció minimum feltételeire sem tanítottak meg a szüleik: mi az, hogy wc, hogyan kell evőeszközzel enni. A máig kirepült több ezer gyermek nagy többsége beváltotta a reményeket, sokan diplomát szereztek, nem is egyet; mások kenyérkereső szakmát kaptak a kezükbe és a legtöbben ma már édesanyák, édesapák. A PestiSrácok.hu négy napon keresztül kísérte Böjte atyát otthonról otthonra. Nevelőkkel, neveltekkel és volt Böjte-gyermekekkel, valamint Böjte atyával beszélgettünk múltról, célokról és arról is, hogy vajon egy ugyancsak súlyos hiba miatt, az azt habosító, lejárató kampánnyal tönkretehető-e harminc év munkája. Ebben a riportunkban Böjte Csabát és a ma már fiatalok mentorálásával foglalkozó egykori nevelt, Octavian Davis szólal meg. A riportból kiderül, hogy a társadalom peremén a gyermekvédelem nem merülhet ki abban, hogy családokból kiemelnek gyermekeket, majd felnevelik azokat. A gyermekeken, a gyermekmentésen keresztül komplex társadalmi problémák megoldására, kezelésére is lehet utat találni – legalábbis ebben hisz Böjte Csaba, és elvét a harminc év alatt kinevelt több ezer gyermek példája igazolja is.

"Csak az a barna ruhás barát emelt fel magasba" – Egymás után állnak ki Csaba testvér mellett gyermekei

Magyar ugar 2023 május 19.
Elárasztották a Facebookot azok az üzenetek, posztok, amelyekben Böjte Csaba által felnevelt, ma már fiatal felnőttek állnak ki a szerzetes és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjeként végzett gyermekvédelmi missziója mellett. Böjte atyát, mint ismert, egyfajta támadáscunami éri azóta, hogy kiderült: két, az alapítvány által fenntartott gyermekotthonban tíz éven át abuzált fiúkat egy nevelő, akit ezért a közelmúltban jogerősen 28 év fegyházbüntetésre ítélt a román bíróság. Bár külön büntetőeljárást folytattak le a hatóságok Erdélyben azért, hogy tisztázzák, lehetnek-e további felelősök, akik esetleg tudtak a dolgokról és nem tették a jelzőrendszerben törvényileg előírt kötelezettségüket, és a nyomozást végül bűncselekmény hiányában megszüntették, a kedélyek nem nyugodtak le. Azóta újabb vádakkal illették az erdélyi gyermekotthonokat és személyesen Böjte Csabát is. Az atya közösségi oldalán a támadásokra reagálva azt írta, hogy maga a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és ők is áldozatok ebben a szörnyű ügyben. "Ez az ember a mi gyerekeinket bántotta és ezáltal minket is bántott, akik az erdélyi magyar gyermekvédelemnek a munkáját felvállaltuk!" – fogalmazott Csaba testvér. Hozzátette, hogy a viharban is a helyükön vannak és teszik a dolgukat, mert "a szorzótáblát és a többi tennivalót nem viszi el a vihar". Közben tömegével szólalnak meg a Böjte atya által, otthonaiban felnevelkedett fiatalok, akik teljes mellszélességgel állnak – ahogy fogalmaznak – "édesapjuk" mögött. Egy fiatal, ma már boldog családos férfi például azt idézi fel és veti a Böjte atyát támadók szemére, hogy amikor tíz évesen az utcán kóborolt, vasat lopott és koldult, hogy enni tudjon, a mostani bírálók sehol sem voltak – őt csak az a barna csuhás barát emelte fel a magasba.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.